A magyar-török kulturális évad alkalmából az idei rendezvény díszvendége Törökország, kiemelt témája pedig a magyar népművészetben megjelenő török hatások.
Törökországból mintegy húsz alkotóművész érkezik.
Kapcsolódó
Bemutatják egyebek mellett az ebru festést, amely során egy edénybe töltött víz tetejére öntött festék segítségével jelenítenek meg mintákat a papíron. Érkezik a fesztiválra török kalligráfus, nemez- és bábkészítőmester, valamint szövő-, rézműves- és üvegfújómesterek, népzenészek és néptáncosok is. Több látványműhelyben és mesterségbemutatón a török és a magyar népi díszítőművészetben fellelhető hasonlóságokat ismerhetik meg az érdeklődők.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) által szervezett eseményen mintegy ezer népművész és népi iparművész portékáiból válogathatnak a látogatók, és több mint száz látványműhelyben ismerkedhetnek meg az ősi szakmák rejtelmeivel és a Kárpát-medence kézműves közösségeinek munkájával.
Az Asszonyműhelyben a Galgamente népi kézimunkáit, díszítményeit, hímzéseit, mutatják be. A Székkötő műhelyben az érdeklődők láthatják, hogyan készül hagyományos baranyai sváb kötéssel egy szék ülőkéje, de megismerhetik a hetési, letenyei vagy a zalai fehér hímzés technikáit és a Pannónia csipke történetét.
A Dísz téren, a Hagyományok Háza Fabatka porta népi játszóterén sok más mellett gyerekjátszó, kézművesfoglalkozások, koncertek, táncház, mesemondók és régi idők játékai várják a családokat. A Bihari Népművészeti Egyesület Góré népi játszóháza és a Bodorka népmesei kiskonyhája szintén programokkal készül az eseményre.
A Szentháromság téri nagyszínpadon fellép többek között Pál István Szalonna és Bandája, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, Petrás Mária és Zenekara, Tímár Sára és Zenekara, a Fitos Dezső Társulat és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. FolkTREND címmel népi ihletésű ruhákból álló divatbemutatón vehet részt a közönség.
Augusztus 20-án aratófelvonulással és kenyéráldással köszöntik a szervezők Szent István napját és az új kenyér ünnepét.
A fesztiválra üzbég, kazah, koreai, mongol, türkmén, kínai, angol és lengyel mesterek is érkeznek. Kínából kalligráfus, Üzbegisztánból szőnyegszövő, miniatűrfestő, ékszerkészítő és harangkészítő-mester a rendezvény vendége, Koreából a hagyományos handzsi készítését ismerheti meg a közönség. Az Egyesült Királyságból egy mester történelmi és kortárs nemezkalapok hagyományos kézi készítését mutatja be.
Gigászi méreteket ölt az eddigi legdrágább augusztus 20-i tűzijáték
Több mint 45 ezer különálló pirotechnikai effekt jelenik meg augusztus 20-án. Erről itt írtunk többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta