A Normafa talán legjobban ismert épülete, a Síház, közel 100 év után újjászületett. Az épület 1930-1931-ben épült, elsődlegesen a síelők kiszolgálására, majd később a kirándulók törzshelye lett. Az épület állapota az elmúlt években erős romlásnak indult, viszont az elmúlt időszakban teljes felújításon esett át és újra készen áll a vendégek fogadására – írta a Lakáskultúra.hu.
A Normafán található Síház helyi védettség alatt áll, így a megújulás alatt a lehető legtöbb elemét az eredeti állapotra állították vissza. A renoválás az épület ikonikus homlokzatát megtartva zajlott, a munka során a belső szerkezet meglévő formájához igazodtak, de az eredeti terveket vették alapul. Ennek mentén került kialakításra az új bisztró. Az kiszolgálóegységek az épület T-alakjának köszönhetően az oldalszárnyakban kapnak helyet, míg a középen húzódó részben a közönségforgalmi tér került kialakításra.
Egy teljesen új erdei pavilon is épült a Síházhoz. Ez a nyitott-fedett kialakításának köszönhetően tovább növeli a közösségi teret, jóval átjárhatóbbá téve az egész épületet. Ha szükséges, az időjárástól teljesen védetté lehet tenni eltolható üvegfalakkal.
A Síház története közel száz évre nyúlik vissza
A 12. kerület ikonikus épülete több, mint 90 éve, 1930-1931-ben épült, ugyanis ekkor alakították ki Magyarország egyik legjelentősebb síközpontját. Ebben az időszakban pótolhatatlan volt, nem csak a síelést kedvelőknek, hanem az akkoriban az épületben dolgozó vámőrség alkalmazottai számára is. Később a kirándulók igényeinek kielégítése miatt étterem alakult ki az épület jobboldali részében, másik részén pedig üzlethelység.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég