Grétsy László rendszeresen részt vett nyelvészeti szakmai rendezvényeken. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán, január 22-én rendezett A magyar nyelv jövője – A nyelvi változások nyomában címmel meghirdetett konferenciának is meghívott díszvendége volt.
Ezen a rendezvényen azonban már nem tudott részt venni: halálának hírét a konferencia kezdetén jelentették be – számolt be róla az Index.
Mint mondták, az ismert nyelvész vasárnap álmában békésen elhunyt. A bejelentés után egy perces néma csenddel emlékeztek meg róla. Blankó Miklós magyar nyelvész a közösségi oldalán is írt Grétsy László haláláról:
„decemberben még leveleztünk, néhány napja telefonon beszéltünk. Ma, a magyar kultúra napi eseményünk előtt kaptam a hírt: elhunyt Grétsy László tanár úr, mesterem, atyai jóbarátom. A Teremtő rendezhette így: saját otthonában, álmában ment el, néhány héttel 92. születésnapja előtt.”
A nyelvész 1954-ben diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon, 1960-ban szerzett nyelvtudományok kandidátusa címet. A diplomája megszerzését követően a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársaként helyezkedett el.
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat