Növelni tudta előnyét a Tisza Párt a Fidesszel szemben, míg két hónapja 10 százalékpont volt a két nagy tömb közötti különbség, ez 12-re nőtt a választani tudó biztos szavazók körében – ezt mérte a Medián január első felében országosan, eszerint csak a két nagy párt biztos az április 12 után felálló új Országgyűlésben, és még Mi Hazánk is billeg a bejutás határán – írta a hvg.hu.
A mérés szerint a Fidesz–KDNP felpörgetett kampánya sem hozott új szavazókat a kormánypártoknak, de Magyar Péter sem a Fidesz szavazótáborából szerzi a további támogatókat, hanem például a DK-tól, amely pártot a Kutyapárttal együtt 1 százalékra mért.
- A teljes népesség körében a Tisza 2 százalékponttal tudott erősödni,
- míg a Fidesz stagnált, a választani tudó biztos szavazók körében pedig még gyengült is.
A „mire számít, ki lesz a győztes?” kérdésre a szavazókorú népesség
- 44 százaléka továbbra is a Fidesz-KDNP-t,
- 39 százalék pedig a Tisza Pártot nevezte meg.
A jelek szerint a kormánypártiaknak a tiszásokénál valamivel nagyobb az önbizalma, és főleg azzal, hogy a „bizonytalanok” körében is jóval többen számítanak arra, hogy nem lesz változás. Pedig az utóbbiak körében 47 százaléknyian vannak, akik tavasszal kormányváltást szeretnének.
A Nézőpont szerint nem kérdés, ki nyerné a választást. Egy most vasárnapi választáson a Fidesz–KDNP 47, a TISZA Párt 40 százalékot kapna - írták elemzésükben két nappal ezelőtt. A különbség gyakorlatilag bebetonozódott, az ellenzék legerősebb kihívója pedig továbbra sem találja a kapaszkodót a közvéleménykutató szerint.