A nyár folyamán a Fidesz és a Tisza Párt is eltérően próbálták növelni az erőfölényüket: a kormánypárt az online térben, míg a Tisza Párt a kistelepüléseken. Mindez azonban nem változtatott túl sokat a választók magatartásán, a politikai kettéosztottság tovább stabilizálódott.
A Medián reprezentatív felméréséből, ami szeptember első hetében készült, az látszik, hogy június első hetéhez képest a magyarok valamelyest derűlátóbbak lettek: öt százalékkal nőtt ugyanis azoknak az aránya, akik szerint jó irányba mennek a dolgok Magyarországon, ebből pedig mérsékelten a Fidesz tudott profitálni.
Kapcsolódó
Ezzel együtt a kormányváltást akarók aránya 62 százalékról 60-ra mérséklődött, hasonló módon pedig két százalékponttal nőtt a Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében, és egy kicsivel többen fogadnak a győzelmére is, mint a nyár elején – írja a HVG.
Azonban a választók kétharmada továbbra is borúlátó és jelentős többségben vannak azok, akik változást akarnak, és bár szűk előnnyel, de többségben vannak azok, akik szerint a Tisza fogja megnyerni a következő választást.
Intő jel lehet Magyar Péter számára a lap szerint, hogy a teljes népességben három százalékpontos csökkentést mért a Medián, a választani tudó biztos szavazók között azonban továbbra is 51 százalékon áll, vagyis a szimpatizánsok kötődése nőtt pártjukhoz.
Ugyanakkor lényeges változás, hogy a Mi Hazánk támogatottsága parlamenti küszöb alá, 4 százalékra esett.
A DK 2 százalékosra gyengült, a Kutya Párt pedig változatlanul 3 százalékon áll.
„Minden sikeres márkát hamisítanak” – Orbán Viktor odaszúrt Magyar Péternek
A miniszterelnök szerint a Fidesz legendás piknikjének is akadnak „kóklerekből álló utánzatai”Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter