Még az is lehet, hogy sínre került végre az ügy. Ugyanis Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész a nyomozó hatósághoz továbbította azt a levelet, amely
a kormányzati felelősséget vizsgáltatná ki a vasúti informatikai fejlesztések ügyében.
Arató Gergely DK-s országgyűlési képviselő a legfőbb ügyésznek felidézte, hogy a vasúti informatikai fejlesztési projektet érintő, számos szabálytalanság és visszaélés gyanúját felvető ügy hatósági vizsgálatát és a folyamatban lévő nyomozás menetét nagy társadalmi érdeklődés övezi, különösen annak fényében, hogy jelentős közpénzek, uniós források és számos hazai kisvállalkozás sorsa is érintett az ügyben.
Ezért arra volt kíváncsi:
- Vizsgálja-e, illetve annak során vizsgálták-e a folyamatban lévő nyomozás keretében, hogy a kormányzat – azon belül a döntéshozó minisztériumok, vagy illetékes vezetők – felelőssége megállapítható-e bármely, a projektet érintő jogellenes, mulasztásos vagy felelőtlen döntés vagy intézkedés vonatkozásában?
- Ha igen, e vizsgálat kiterjed-e a projekt teljes előkészítési, jóváhagyási és végrehajtási folyamatára, valamint milyen eredmények születtek e körben eddig?
Az írásbeli kérdésre Nagy Gábor Bálint egyrészt közölte, az érintett ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Gazdaságvédelmi Osztályán már hűtlen kezelés bűntette miatt felderítési szakban van folyamatban nyomozás. Másrést a DK-s képviselő kérdését
ezért a nyomozó hatósághoz továbbította az eljárás keretei között történő értékelésre
– tette hozzá.
Szintén mai hír, hogy amíg Lázár János építési és közlekedési miniszter júniusban a Siemens hibáit okolta a balatoni vasútvonal összeomlásáért, és behajtást, szigorú elszámoltatást ígért, addig a MÁV a vizsgálat után mégis szorosabb együttműködésre lépett a német vállalattal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek