Egy felsővezetéki hiba miatt Kelenföld és Biatorbágy között szünetelt a forgalom, emiatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon jelentős, 30-60 perces, esetenként 60-120 perces késésekre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő járatokra kell számítani. A hiba elhárítása után a győri fővonalon vasárnap délelőtt állhat helyre a menetrend.
Ezen kívül a Mávinform tájékoztatása szerint:
- A Záhony felől – Budapesten át – Bécsbe tartó, Hortobágy EuroCity (EC 140) menetideje 35-40 perccel nőtt járműhiba miatt;
- Járműhiba miatt a Veszprémből Győrbe, 5:03-kor elindult vonat utasainak egy másik szerelvényre kellett átszállniuk. A Győrből Veszprémbe tartó, Zircről 6:38-kor továbbinduló személyvonat helyett pedig pótlóbusz közlekedett Zirc és Veszprém között, továbbá a Veszprémből Győrbe 7:35-kor induló vonathelyett pótlóbusz közlekededik Zircig;
- A Nyíregyházáról Keleti pályaudvarra 7:29-kor továbbinduló Tokaj InterCity (IC 682) várhatóan 30-35 perces késéssel közlekedik Nyíregyházától – ennek oka szintén járműhiba;
- Esztergom felé késéssel indult egy vonat a Nyugati pályaudvarról, ami csak Dorogig közlekedik az összeszedett húsz perces késés miatt, így aki Esztergomig utazna, annak át kell szállnia.
Újabb lezárást jelentett a MÁV, ezt idén már nem is csinálják meg
December 20-tól a Székesfehérvár–Szombathely vonalon vágányzári menetrend lép életbe, a Veszprém és Ajka közötti szakaszon szünetel a vasúti közlekedés.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?