A legmagasabb hőségriasztás még öt napig van érvényben, miközben a meteorológiai szolgálat arra figyelmeztet, hogy az ország nagy részén a következő napokban nem csökken 29 fok alá a napi középhőmérséklet.
A rendkívüli hőség komoly kihívások elé állítja a hazai vasút társaságot is, derült ki az RTL Híradó riportjából, amelyet többek között Budapesten, Békéscsabán, és Debrecenben forgattak a helyi pályaudvarokon.
Kapcsolódó
A helyzetet nehezíti, hogy szombat reggel leszakadt egy felsővezeték, ami jelentős járatkéséseket okozott, számos vasúti kocsiban pedig nem működik a klíma.
Vizet osztanak az állomásokon, és azt kérik, hogy aki teheti, halassza el az utazását, vagy üljön inkább buszra
– hangzott el szintén a híradóban.
Kormányos László, a MÁV-Start vezérigazgató-helyettese az RTL-nek azt nyilatkozta: minden munkatársuk azon van, hogy könnyebbé tegyék az utasok helyzetét ebben a számukra is nagyon nehezen viselhető szituációban. Nem véletlenül kérték azt, hogy aki teheti, halassza el az utazását, vagy üljön buszra, amíg ekkora a hőség. Klíma ugyanis csak a vonatok 40 százalékán. van, hozzátéve:
A vasúti kocsik 40-50 évesek és a gyártás során nem a mostani klimatikus viszonyokra készültek
– tette hozzá.
Elindult a MÁV „csúcsjárata”, hatalmas az érdeklődés
Elstartolt Budapestről Splitbe az idei első Adria InterCity. Már a legelső idei járat közel teltházzal közlekedett.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött