Március 1-jével bevezeti a MÁV a 160 km/órás üzemet a 40a vasútvonal Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti 25 kilométeres vonalszakaszon. A fejlesztés kapcsán Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy legutóbb 1997-ben vezettek be 160 km/h-ás közlekedést, akkor az 1-es vasútvonalon Tata és Hegyeshalom között.
A 160-as üzem bevezetése azt jelenti, hogy a vonatok továbbra is a jelenlegi 120 km/óra írt menetrend szerint közlekedhetnek, azonban a frissen elkészült szakaszon nagyobb sebességgel haladhatnak majd.
Így sokkal egyszerűbben hozhatnak be egy esetleges késést, következésképen javulhat a pontosság. A sebességnövekedést legjobban a Budapest-Déli–Dunaújváros viszonylatban közlekedő Z42-es vonatokon érezhetjük majd, hiszen az S40-es személyvonatok csak részben használják a felújított szakaszt – írja a Totalcar.
Csak kevés vonat üti meg a szintet
A jövőben folytatódik az emelt sebességű szakaszok üzembe helyezése:
- a következő a 30a (Budapest-Székesfehérvár) vonal lesz, várhatóan a Tárnok és Velence közötti szakaszon, mivel a Velencei-tó partja mentén a nagy átkelő gyalogosforgalom miatt csak 120 km/h-s sebességet engedélyez az illetékes hatóság.
- A 30a után a várhatóan nyáron üzembe helyezendő 150-es (Budapest-Belgrád) vasútvonal következik.
A vonalon közlekedő járművek közül azonban 160 km/órás üzemre jelenleg kizárólag az elővárosi üzemben használt Flirt motorvonatok alkalmasak, így a Pécs felé közlekedő Intercity vonatok járműkiosztástól függően csak 120 vagy 140 km/órával közlekedhetnek majd rajta.
A jövőben érkező Alstom Astride és Siemens Vectron mozdonyok ugyan képesek 160 km/órával haladni, ám az általuk húzott személykocsik nem, így egyelőre marad a csökkentett tempó.
Egy trükkös sárga matricával csökkentené a MÁV a baleseteket
A MÁV elindította az első, a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő felmatricázott Tram-Train-t, abban bízva, hogy a feltűnő sárga szín segít jobban kiemelkedni a közúti forgalomból.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste