Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriasztás bevezetésére tekintettel július 24-től várhatóan 26-ig a MÁV-csoport utasai számára díjmentesen vizet biztosít a forgalmasabb állomásokon. Naponta 10 és 17 óra között osztanak palackozott vizet a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál, és a nagyobb vidéki vasútállomásokon az utascentrumnál és az ügyfélszolgálatokon, pénztáraknál. A MÁV-csoport a vizet a készlet erejéig tudja biztosítani – írta a MÁV-csoport közleményében. Arra kérik az utasokat, hogy elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy szomjoltó folyadékkal induljanak útra, viszont a víz átvételekor lehetőleg mutassák be érvényes menetjegyüket, bérletüket is.
Budapesten a Déli, a Keleti, a Nyugati pályaudvaron és Rákospalota–Újpesten (rákosrendezői vágányzár idején) a peronoknál, vidéken a debreceni, győri, miskolci, nyíregyházi, szegedi, pécsi, székesfehérvári, szolnoki állomáson az ügyfélszolgálaton, továbbá a békéscsabai, celldömölki, fonyódi, kecskeméti, nagykanizsai, siófoki, tapolcai és veszprémi állomáson pedig a pénztárban kaphatnak díjmentesen vizet a vonatokra várakozók. Ezek közül a legtöbb helyen diákmunkatársaink is kiveszik részüket a palackok kiosztásában.
A Volán – a készlet erejéig – Budapesten két helyen, ezenkívül a megyeszékhelyeken a nagyobb forgalmat lebonyolító autóbusz-állomásokon oszt ásványvizet: Balatonfüreden, Békéscsabán, Budapesten a kelenföldi, valamint a Népliget autóbusz-állomáson, Debrecenben, Egerben, Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Veszprémben és Zalaegerszegen.
A HÉV esetében a Batthyány tér, Örs vezér tere, Közvágóhíd és Boráros tér állomáson biztosítjuk utasainknak az ásványvizet a készlet erejéig.
Riasztás van az egész országban, kettészakadunk
Az ország egy részén zivatarokra, máshol pedig az egyre súlyosabb kánikulára figyelmeztetnek; a tiszti főorvos meghosszabbította és magasabb fokozatra emelte a hőségriasztást. Itt vannak a részletek, mire számíthatunk ma >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt