Egyre alacsonyabb a Maros vízszintje, így már nem pusztán a homokpadok, de egy elsüllyedt hajó is felbukkant. A vízi járműről Bodrogi Attila, amatőr természetbúvár készített képeket, aki elmondta, hogy a kép készültekor nagyon alacsony, 95 centi volt a vízszint.
A roncsot azért is nehéz megközelíteni, illetve lefotózni, mert meglehetősen sűrű a növényzet az ártérben – írja a Sokszínű vidék.
Bár a médiában korábban az volt olvasható, hogy a roncs egy uszály, amely egykoron köveket szállított a töltéshez, a vízügyi igazgatóság szerint egy egy román átkelő kishajó.
A hajóroncs a Maros folyó rendkívül alacsony vízállásának eredményeként jelent meg a folyóban. A roncs nyilvántartásunk szerint a folyó 18,560 folyókilométer szelvényének környezetében található, amely az 1970. évi rendkívüli marosi árvíz során Romániából érkező, ott elszabadult kisméretű ponton vagy átkelő kishajó maradványa
– nyilatkozta a lapnak Borza Tibor, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese.
A Sokszínű vidék azt írja, a marosi rekordáradáskor 1970. május 20-án, este 22 órakor tetőzött a folyó 624 centiméteren, miközben a várostól négy kilométerre nagy mennyiségű vízzel feltörő buzgárcsoport (fakadóvíz a töltés védett oldalán) alakult ki.
A kritikus órákban teljes mozgósítást rendeltek el, a várost 56 mérnök, 92 technikus, 178 vízügyi szakdolgozó, a makói tűzoltóság, 2600 polgári személy, két-két honvédségi alakulat, szovjet katonai egység, műszaki zászlóalj, valamint egy-egy karhatalmi alakulat, 120 fős rendőri egység, polgárvédelmi egység, munkásőr- és vöröskeresztes zászlóalj védte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak