Újabb, a kárpátaljai magyarokat fenyegető üzeneteket festettek fel Kárpátalján két különböző épület falára és ajtajára. Az egyiken magyarok halálát kívánták, valamint Orbán Viktor neve is feltűnik. Az Indexnek küldött fényképeken látható a három különböző felirat.
A két ajtón és a falon a következők állnak:
„Szopjon Orbán!!!”,
„A magyarok nem emberek”,
„Öljétek meg/ Vágjátok le a magyarokat!”.
A fényképeket szerda reggel készítették.
Korábban is volt hasonló incidens, felgyújtottak egy templomot Kárpátalján, majd azt írták rá, hogy „késhegyre a magyarokat”. Július 18-án fogták el az elkövető, 28 éves helyi lakost, aki saját bevallása szerint azt akarta elérni, hogy destabilizálja a határ menti régió helyzetét és „megfelelő információs képet” fessen az „ellenség” számára.
A templogyújtogatás előtt pár nappal Beregszászon egy magyar állampolgárságú kényszersorozott férfi a kórházban életét vesztette, miután ukrán toborzók súlyosan megverték. Az ukrán vezérkar szerint ez nem igaz, a férfival tüdőembólia végzett.
A külügyminiszter elítélte, hogy az európai politikai vezetők félrefordítják a fejüket, nem hajlandók tudomást venni arról, hogy Ukrajnában, amelyet gyorsítósávon be akarnának nyomni az Európai Unióba. Itt olvashat erről többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Saját aranyukra fáj a németek foga