Az eredeti forrás egy március 31-i francia cikk, amely azt írja tanácsként a bevásárló turistáknak, hogy a szomszédos Spanyolországban a sérült bankjegyeket kivonják a forgalomból, és ezt az 50 eurós bankjeggyel kezdik. A cikk alapján Franciaország ennél rugalmasabban áll a kérdéshez, mivel az országban a sérült, szakadt, akár a kicsit megégett bankjegyeket is becserélheti az ember a bankban – írja a Telex.
Ezt követően a szerb Blic portál szemlézte az eredeti cikket, „Régi 50 eurós bankjegyeket vonnak ki a forgalomból” címmel. Ebben már az összes forgalomban lévő, 2017 előtt kibocsátott 50 eurósról ír a szerző, miközben azt tanácsolja, hogy az emberek váltsák be az emberek a Francia Nemzeti Bank fiókjaiban.
Ebben a cikkben már valahonnan előkerül az is, hogy az Európai Központi Bank döntött így.
Végül ezt az anyagot szemlézte az egyik hazai hírportál április 29-én, és innen indult a futótűz, amelyet végigment a magyar sajtón. A témában konkrét tanácsok is születtek, amelyek szerint a magyarországi pénzváltók még gond nélkül elfogadhatják a régi 50 eurósokat, de érdemes mielőbb megválni tőlük.
Mindez annak ellenére történt, hogy a március végi spanyol kivonás történetét, a Banco de España, a Spanyol Királyság központi bankja néhány napra rá, április elején meg is cáfolta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli