Magyar Péter beizzította a legújabb országjárását, melynek első állomása Somlóvásárhelyre esett, ahol is a Tisza Párt elnöke megemlékezett Antall József 34 évvel ezelőtti beszédéről, majd aktuális témákat is feszegetett. Az ellenzéki pártvezető felidézte, 1991-ben ekkor távozott hazánkból az utolsó szovjet katona, akit a helyszínen elbúcsúztatott a néhai miniszterelnök.
„Hatalmas élmény volt sok százan együtt ünnepelni a csodálatos Somlónál a magyar szabadság napját” – írta csütörtök éjjel a Facebook-oldalán a Tisza-elnök, egyben Jeszenszky Gézának is köszönetet mondva jelenlétéért.
Magyar a Telex kérdésére újfent leszögezte, a hétvégén külföldre utazik nyaralni a három fiával, így nem lesz Magyarországon a Budapest Pride idején. Azonban kiemelte, egy olyan országért dolgoznak, ahol nem az számít, hogy ki hol született, hol nőtt fel, miben hisz vagy kit szeret, hanem hogy mit tesz a közösségéért, a társaiért és a hazájáért.
Ugyanakkor felhívta a magyar rendőrök és hatóságok figyelmét, hogy
szombaton és minden más napon is a magyar embereket védjék meg, ha kell, a hatalom önkényével szemben is.
Ezzel együtt arról is szólt, hogy katonai kémszoftvert találtak a pártja számítógépein. „A részletekről akkor beszélek majd, amikor független laborok visszaigazolják a mi általunk találtakat. A Tisza Pártban rengeteg adatot tárolunk legálisan, sok támadást kaptunk, de adatszivárgás nem történt” – fogalmazott.
Egészen biztos vagyok abban, hogy nem szimpla mulasztásról van szó, hanem komolyabb dolgokról
– rögzítette az EP-képviselői mandátummal bíró politikus, aki ismét megerősítette: „abban a pillanatban lemondok a mentelmi jogomról, ha az Orbán-kormány teljesíti a magyar emberek többségének a kívánságát, és hazánk – szinte utolsóként – csatlakozik az Európai Ügyészségez”.
Magyar Péter az esemény után a Kulja András és Takács Péter közti egészségügyi vita kapcsán úgy vélekedett, nem az a lényeg, hogy ki tud kevesebb szemrebbenéssel hazudni.
Magyar Péter dühös lett – szerinte ez hazaárulás, eladja szinte mindegyik részvényét
A legsúlyosabb nemzetbiztonsági kérdésnek titulálta a Tisza Párt vezetője azt, hogy újabban magánosítják a magyar hadiipar családi ezüstjét. Meg is válik papírjaitól, egyet kivéve. A cégcsoport szerint azonban ez a tranzakció nagyon megéri. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok