Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Nemzeti meneten 1956. október 23-áról emlékezett meg részletesen. Elmondása szerint a forradalom legtisztább forradalma tört ki ezen a napon, és felidézte: az első lövések eldördülése után nem sokkal valaki felfestette egy táblára: Ruszkik, haza! Miután Magyar ezt kimondta, a tömeg is ezt skandálta.
A világ elismerően figyelt: Párizsban megálltak a villamosok, Londonban gyertyát gyújtottak, New York-ban pedig azt kiáltották: Freedom for Hungary.
Magyar szerint ezen a napon a magyarok megmutatták, hogy a szabadságot nem lehet lánctalpakkal elnyomni, és hogy a pesti srácok és lányok semmi mást nem kértek, csak hogy szabadon élhessenek a saját hazájukban, és a forradalom annak leverése után is tovább élt a magyar néplélekben.
„Az 1956-os forradalom maga volt a csoda, mert egy nép szembe mert szállni egy gyilkos világuralommal, és ki merte mondani, hogy elég volt.” – mondta a Tisza Párt elnöke. „Elég volt” – skandálta rá a tömeg a Hősök terén.
A Tisza Párt elnöke azt mondta, október 23. nem csak a múlt, hanem a magyar jövő üzenete is. Szerinte mindig lesznek olyanok, akik ki mernek állni, akik a szabadságban hisznek és felgyújtják azt a lángot, amit még 1956. október 23-án a pesti srácok és lányok gyújtottak meg.
Elmondta, 8 évesen hallotta Orbán Viktor beszédét a Hősök terén. Akkor a mostani miniszterelnök a magyar szabadságért szólalt fel, mostanra azonban Magyar szerint „a Kreml leghűségesebb szövetségese” lett, aki a hatalmast központosította, és az ő hatalmával újjáépült a pártállam.
Felidézte, hogy 1989-ben Orbán arról beszélt a Hősök terén, hogy nem tartozunk hálával azért, hogy 31 év után eltemethetjük a halottjainkat. Ma viszont Orbán az szerinte, aki a saját népének hazudik, és közben mindenért elvárja a hálát, legyen szó a nyugdíjprémiumról vagy a rezsicsökkentésről.
Hozzátette, miközben sok fiatal ismét külföldre menekül, sokan érzik úgy, hogy már a saját jövőjük fekszik a hatodik koporsóban.
Rámutatott, október 23-án nem a kormányt, hanem az országot és azokat kell ünnepelni, akik hisznek a szabad Magyarországban. Szerinte ma is elhangozhatna az a mondat, ami a rendszerváltáskor Orbán Viktor szájából: „A kérdés az, hogy mi, az ország polgárai készen állunk-e, hogy újra kimondjuk ezt, és lesz-e elég mersz hozzá.”
Kiemelte, a magyar történelem legfényesebb napján gyűltek össze. Ezután azt kiáltotta a mikrofonba: „Elég volt, vége van, elvtársak!”, majd utána oroszul is elkiabálta: „Tovarisci, konyec!”
Felidézte, hogy Kádár János az utolsó beszédében Nagy Imréről beszélt. Szerinte minden vezetőnek eljön a kádári pillanata, aki szembemegy a népével. Felidézte Orbán március 15-i beszédét, ahol a Tisza Párt elnökének elmondása szerint a miniszterelnök poloskának, eltaposandó rovarnak nevezte azokat, akik egy szabad, európai országban akarnak élni. Úgy véli, a magyar többsége ma már tudja, hogy a megélhetés nehézsége és a magas infláció hátráltatja az életét.
A Tisza Párt elnöke feltette a kérdést, milyen volt azt viselni tehetetlenül, „amikor Washington és Moszkva a fejünk felett kacsintott össze?” Magyar szerint Nagy Imréék sorsa azt tanította meg, hogy a túlerővel szemben is bátran kell előre menni. Szerinte csak akkor ér valamit a béke, ha meg is tartják azt.
Magyar Péter úgy látja, ugyan Orbán Balázs példaképei elárulták a forradalmat, a szabadság lángját kioltani nem tudták, az „még ma is ott ég bennünk”.
Kiemelte, ma nem fideszesek vagy tiszások, jobb- és baloldaliak, hanem magyarok vagyunk, akkor is ha Nemzeti meneten vagyunk, és akkor is, ha a Békemeneten voltunk. Szerinte a piros, a fehér és a zöld egy olyan nemzet színei, amely mások előtt nem hajt fejet. Rámutatott, a fehér a harc nélküli kapituláció színe, de történelmi pillanathoz érkeztünk 2025-ben, ma a forradalmi tett az emberséges rendszerváltás.
„Összeköt bennünket valami, ami minden hatalomnál erősebb, a szeretet a hazánk iránt. Hiszünk benne, hogy a haza többet ér, mint a hatalom. Az igazság többet ér, mint a propaganda. A szabadság többet ér, mint bármilyen érdekből más nemzet csatlósává válik. Piros, fehér, zöld. Nekünk ezek a szent színeink.” – mondta.
Magyar Péter hangsúlyozta: aki azt hiszi, hogy a rendszer magától összeomlik, téved, a munka csak most veszi kezdetét: településről településre mindenkinek el kell döntenie, hogy a félelem, vagy a szabadság, a hatalom vagy a magyar nép oldalán áll-e. Ezután 56 másodperces csendet kért az új nemzeti megbékélés kezdeteként.
A Tisza Párt elnöke arra kérte a jelenlévőket: bírják ki a következő hat hónapot, utána pedig „nyújtsunk kezet egymásnak”. Szeretné, ha jövőre nem két, egymással szemben álló tömeg, hanem egy összetartó, egymással ünneplő nemzetet látna. Azt kérte továbbá mindenkitől, hogy figyeljen jobban egymásra, hallgassák az unokájukat a nagyszülők. Bízik benne, hogy jövőre október 23. a nemzet újraegyesülésének ünnepe lesz.
Kiemelte: április 12-én lezárnak egy 20 éves rendszert, a Gyurcsány-Orbán korszakot.
Leszögezte, az új országgyűlés visszaállítják a nyomozó hatóságok tekintélyét, megnyitják az ügynökaktákat, és a nemzeti megbékélési törvényt is benyújtja, valamint a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt is létrehozzák.
Ezután kijelentette, hogy megerősítik az EU és NATO-tagságot, adócsökkentési programot indítanak, emelik a nyugdíjakat, vagyonadót vezetnek be a milliárdosok számára, visszaállítják a közmédia függetlenségét, a propaganda állami támogatását pedig leállítják.
„Ezt a választást a Tisza meg fogja nyerni, nem kicsit, hanem nagyon!” – jelentette ki Magyar éter, hozzátéve, komolyan gondolják, hogy „nincs jobb, nincs bal, csak magyar”. Azt is kijelentette, november 4-ig az 1956-os forradalomra emlékeznek, utána viszont elindítják az eddigi leghosszabb és egyben legfontosabb országjárást, „Út a Győzelembe” néven.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére