Magyar Péter szerint két alig két nap alatt több mint 95 ezren szavaztak a képviselőjelöltekre. Ennek alapján a szavazást fölényesen Kulja András nyerte, aki sebészszakorvos-jelöltként egészségedukációs videókat készít a TikTokon, ahol 360 ezer követője van.
A második helyen Dávid Dóra végzett, aki még 16 éves korában költözött a családjával Angliában, jogi diplomáit Londonban és Cambridge-ben szerezte, és többek között az Európai Bizottság jogi szolgálatánál, valamint nemzetközi gyermekvédelmi intézménynél is dolgozott.
A harmadik helyen Lakos Eszter jogász-közgazdász futott be, aki Budapest mellett Bolognában és Milánóban is tanult, majd egészen a közelmúltig uniós szervekkel dolgozott a kutatás és az innováció területén.
Ezzel együtt a lefektetett szabályok alapján Magyar Péter vezetheti a TISZA EP-listáját, bár korábban jelezte, hogy nem megy ki az Európai Parlamentbe. A második helyre Dávid Dóra kerül, mivel nőként ő kapta a legtöbb szavazatot. A harmadik a Magyar Péter tüntetésén felszólalt, majd emiatt kirúgott református lelkész, Tarr Zoltán, míg a negyedik a szavazás győztese, Kulja András.
Magyar hozzátette, az aláírásgyűjtést szombaton kezdik.
Lánczi Tamás börtönnel fenyegeti Magyar Pétert
A Szuverenitásvédelmi Hivatal külföldi finanszírozási kísérlet gyanúját felvető sajtóinformációk alapján indította el első vizsgálatát.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutálisan kilőtt az arany ára