Vasárnap derült ki, hogy hekkertámadás érte a Tisza Párt applikációját, emiatt kétszázezer felhasználó adatai kerülhettek veszélybe - névelvel, e-mail címmel és lakhellyel. A Magyar Nemzet szerint az adatok a Tisza Világ alkalmazásból szivárogtak ki.
Magyar Péter szerint hónapok óta küzdenek a kibertámadásokkal szemben, a mostani eset kapcsán pedig leszögezte: nincs szó adatszivárgásról, ártó szándékú támadás történt. Kiemelte, hogy a támadás célja meglátása szerint a megfélemlítés volt, és tisztában van vele, hogy a jelenlegi „bábhatóságok” mellett nem számíthatnak érdemi segítségre.
Magyar Péter szerint a támadás célja a megfélemlítés mellett az, hogy a Tisza Párt egyéni listás jelöltjeinek kiválasztásának folyamatát megakadályozzák, leszögezte azonban, hogy ez nem fog megtörténni.
„Mi Ludas Matyi népe vagyunk, és mivel mindent háromszor tervezünk visszaadni, készültünk B és C tervvel is.” – mondta.
Bejelentette, hogy változtatásképp az egyéni listajelölteket november 17-én mutatják be, az első körös szavazásra pedig a tagjainak részvételével november 23-án és 24-én kerül sor. A második körös szavazást, amin már bárki részt vehetek, november 25. és 27. között tartják meg. A 106 egyéni képviselőjelölt végleges listáját november 30-án jelentik be. A Tisza Világ applikáció helyett a Nemzet Hangja honlapján tartják meg a szavazást.
A Tisza Párt elnöke hozzátette, azért november 17-én mutatják be a jelölteket, mert eddig azt várták, hogy a Fidesz bemutatja a saját jelöltjeit, ám ez nem történt meg, tovább pedig nem várhatnak. Másrészt pedig a lehető legkevesebb időt adják a „mindenre képes hatalomnak” arra, hogy a képviselő-jelöltjeiket és a rendszereiket támadják.
Megérkezett a friss mérés: egyre többen inkább kimaradnának a Fidesz-Tisza meccsből
Közzétette októberi mérését a Republikon Intézet, adataik szerint 6 százalékponttal vezet a Tisza Párt a Fidesz-KDNP előtt a teljes népességben, 30 százalék szavazna Magyar Péter pártjára. A pártválasztók körében 2 százalékpontot erősödött a Tisza, így az előnye a kormánypártokkal szemben immár 8 százalékpont.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt