Az EB honlapján közölte, hogy
panaszok érkeztek a Bizottsághoz a magyarországi bírói és bírósági alkalmazotti illetmények szintjével és az ilyen illetmények automatikus indexálásának hiányával kapcsolatban.
A hvg.hu megkeresésére a testület annyit válaszolt: a bejelentések száma „igen jelentős”.
A nyilvános átvételi elismervényükben az EB azt írta, azért döntött közlemény közzététel mellett, mert az lehetővé teszi a gyors válaszadást és az érintettek tájékoztatását. Ebből a lap szerint arra lehet következtetni, hogy a benyújtott panaszok nagy száma nem teszi lehetővé, hogy mindegyikre egyesével válaszoljon a Bizottság. A panaszosok majd ugyanezen a honlapon kapnak tájékoztatást a vizsgálat eredményeiről és az esetleges további lépésekről.
A Bizottságnak legfeljebb 12 hónapja van megvizsgálni a panaszokat, azok megalapozottsága esetén pedig kötelezettségszegési eljárást is indíthat.
Az EB szóvivője korábban úgy fogalmazott a lapnak, hogy „nagyon alaposan értékelik” a hozzájuk beérkező hivatalos panaszokat, a bírók javadalmazása pedig az uniós jog szerint a bírói függetlenség alapvető garanciája.
- A bírói illetményalap jelenleg bruttó 566 600 forint, amit pótlékok egészítenek ki, így egy bíró átlagos jövedelme alig haladja meg a bruttó egymillió forintot. (Ehhez képest a horvát bírói jövedelem másfélszeres.)
- Az igazságügyi alkalmazottak bére is a bírói illetményalaphoz kötött, és nem ritka, hogy nélkülözhetetlen munkát végzők mindössze havi 230-260 ezer forintot visznek haza.
A bírók már jó ideje, korábban nem látott egységben lépnek fel a fizetésük miatt.
A lap emlékeztet, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók javadalmazásának szintje már az idei, július 24-én kiadott jogállamisági jelentésben is szerepel, mely külön rámutatott, hogy a bírók, az ügyészek, valamint a bírósági és ügyészségi alkalmazottak illetményét legutóbb 2022 januárjában emelték, azóta viszont az infláció meghaladta a 37 százalékot. A Bizottság ezért javasolta a kormánynak a strukturális intézkedések megtételét, figyelemmel az európai standardokra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?