A BKV a városvezetés utasítására 2021 májusában feltételes közbeszerzési tendert írt ki az M3-as metró utólagos klimatizálásra, amelyre három ajánlat érkezett. Az egyiket érvénytelenítették, a Liberatus Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. viszont versenyben maradt.
A budapesti városvezetés azonban egyik egyik pályázóval sem kötött szerződést a nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva.
Felmerült, hogy az orosz gyártó ellen indított perben követelt kötbérből fedezik az utólagos klimatizálás költségét. Ez elég is lenne a szerelésre, hiszen a BKV követelése immáron többszöröse a várható költségeknek.
Az utólagos klimatizálás árát előzetesen 6-10 milliárdra becsülték. Bár az infláció, a nyersanyaghiány és a többi árfelhajtó tényező hatására, ennél most már bizonyosan több kerülne.
A klimatizálás elsődlegesen nem pénz kérdés, szükség lenne hozzá az orosz gyártó hozzájárulására, amire kevés az esély. Ha enélkül nyúlunk a kocsikhoz, elvész a garancia. A helyzet tavaly óta nem változott, idén nyárra objektíve lehetetlen a légkondícináló berendezések felszerelése
összegezte a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki megerősítette azt is, hogy a munkát a kötbér terhére rendelnék meg.
A közbeszerzési eljárás jelenleg tárgyalási szakaszban van
– szűkszavúan ennyit válaszolt a BKV a lapnak arra a kérdésre, hogy mikorra várható a hármas metró szerelvényeinek légkondicionálása.
Azt már nem tették hozzá, de aligha lehet kérdés, hogy kivitelező híján aligha lesz nyárra klimatizálva a vonalon közlekedő 222 kocsi. Ráadásul a BKV idei elfogadott üzleti tervében sem leltük nyomát a beruházásnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak