A Kecskeméti Járási Ügyészség jármű önkényes elvétele és lopás miatt vádat emelt két fiatalkorúval szemben, akik strandolóktól lopott slusszkulcsokkal három nap alatt két járművet is meglovasítottak. Az egyikkel ráadásul az árokban kötöttek ki - számolt be a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.
A vád szerint a 15 és 16 éves fiatalok – az ügy vádlottjai – 2024. augusztus 15-én délután a Vadkerti-tó partján egy strandolótól ellopták a pólóját és rövidnadrágját, amelyben a mobiltelefonja és egy teherautó indítókulcsa volt. A telefont eldobták, míg a kulccsal beindították a közelben parkoló járművet. Rövid kocsikázás után az autó leállt, így azt a fiatalok az indítókulcs nélkül hátrahagyták. Még aznap egy soltvadkerti áruház kerékpár tárolójából két – összesen félmillió forint értékű – biciklit vittek el azért, hogy az adósságukat rendezzék.
Három nap múlva a fiatalkorúak ugyanazon a strandon elloptak egy hátizsákot, amelyben a sértett és a gyermeke ruháin kívül mobiltelefon és egy slusszkulcs is volt. Miután a táskát átnézték, az indítókulcsot magukhoz vették, majd a kulcshoz tartozó járművet felváltva vezetve a jogosítvánnyal nem rendelkező vádlottak Kiskőrösre mentek. Útközben még felvették egyikük kiskorú barátnőjét is. Kiskőrösön autózva nekimentek egy ház falának, végül az árokban kötöttek ki. A gépkocsival még sikerült kijutniuk az árokból, rövidesen azonban a kiskőrösi járőrök igazoltatták őket és a sérült autót visszakapta a tulajdonosa.
Az ügyészség a fiatalokat jármű önkényes elvételének bűntettével és lopás vétségével vádolja és ezért velük szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetésének kiszabását indítványozza.
Bűnösségükről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye