Megkérdőjelezhetetlen a német Lidl és az ugyancsak német Aldi dominanciája a kiskereskedelmi láncok magyarországi piacán.
A Lidl soha nem látott, több mint 1400 milliárd forintos árbevételt ért el tavaly, amivel stabilan bebetonozta a piacvezető státuszát. A németek előretörése különösen az utóbbi 10 év folyamata alapján egyértelmű: az Aldi több mint háromszorosára, a Lidl több mint két és félszeresére, a Penny másfélszeresére növelte az árbevételét a 2013-2023-as időszakban.
Mindeközben a Lidl piaci részesedése 7,5 százalékról 20 százalékra nőtt, az Aldié pedig 2,8 százalékról 8,5 százalékra. Ha a Lidlt, az Aldit és a Penny Marketet, mint német diszkontláncokat egy kalap alá vesszük, látszik, hogy az összesített piaci részesedésük 16 százalékról 37 százalékra nőtt
- írja a Telex.
Ebből a tortából kér szeletet magának a Mere nevű orosz diszkontáruház, amely három körben öt-öt, tehát összesen tizenöt üzlet megnyitását tervezi - írja piaci forrásokra hivatkozva a vg.hu.
A lap úgy tudja, ennek megvalósítását ahhoz köti a Mere, hogy a már átadott boltokat hogyan fogadják majd a vásárlók, az viszont valószínű, hogy az első etapban Budapesten és az agglomerációjában kezdik meg a működésüket.
Az információk szerint az első Mere-üzlet Budapest IV. kerületében nyithatja meg a kapuit 2024 végén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok