Toborzási akciót indított a lengyel hadsereg annak érdekében, hogy Lengyelország képes legyen megvédeni magát egy esetleges orosz agresszióval szemben. Az akcióval megpróbálják növelni a közel 200 ezer fős hadsereg létszámát. Az újoncok szigorú katonai kiképzésen vesznek részt.
A lengyel védelmi minisztérium szóvivője szerint Oroszország 2022-es teljes körű ukrajnai inváziója arra készteti a lengyel fiatalokat, hogy szükség esetén meg akarják védeni a hazájukat.
Kapcsolódó
Egy újonc azt mondja, hogy korábban nem akart katona lenni, azonban a világban történő aktuális események, az összes konfliktus, de leginkább a szülőföldjük körül kialakult helyzet arra ösztönözték, hogy változtasson a korábbi döntésein – írja az Euronews.
A „Vakáció a hadseregben” egy 28 napos program, amely 18 éven felülieknek kínál alapképzést.
Németország döntött: nem lesz kötelező sorkatonaság
Pontot tett a katonai szolgálat visszaállításáról szóló találgatások végére a német kancellár: Olaf Scholz legújabban kijelentette, hogy országa nem áll be a sorba, sőt, soha nem is volt szándék a hadkötelezettség újbóli elrendelése. Jelenleg az EU kilenc tagállamában kötelező a sorkatonaság. Bővebben ITT olvashat.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon