A Magyar Kormány és a Nemzetgazdasági Minisztérium intézkedéseinek köszönhetően az eddig tapasztalt repülőtéri káosz megszűnt, a járatkésések és -törlések pedig jelentősen csökkentek. Természetesen továbbra is tapasztalhatók problémák a légiközlekedésben, hiszen a fogyasztói elégedetlenség még mindig jogos – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye.
A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium a magyar családok és a problémák maradéktalan felszámolása érdekében határozottan fellép a jogsértést elkövető légitársaságokkal szemben, ezért a nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el a légitársaságoknál.
A fogyasztóvédelmi hatóság szakmai irányítójaként a Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli témavizsgálatot rendel el a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Budapest Főváros Kormányhivatalánál a légitársaságok működésével kapcsolatban.
A kormányhivatal hatáskörébe tartozik a légijáratok késésével és törlésével kapcsolatos szabályok betartásának ellenőrzése, az esetleges panaszkezelési előírások megszegésének szankcionálása, valamint a tisztességtelen, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok feltérképezése.
Jogsértés esetén szigorú hatósági fellépés és megfelelő mértékű, visszatartó erejű bírság kiszabása is indokolt.
A nemzetgazdasági miniszter hozzátette, a kormányzat elkötelezett a magyar állampolgárok védelme iránt, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai irányítóként pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság a jövőben is szigorúan járjon el a jogsértések megakadályozása érdekében.
Kijött Nagy Márton akcióterve, az otthonteremtés felé terelné a magyarokat
Újraindítási akcióterven dolgozik a Gazdasági Kabinet. A Nemzetgazdasági Minisztérium ingatlanbefektetésekbe csatornázná át a lakosság hosszú távú megtakarításait.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező