A Magyar Közút cáfolta, illetve helyesbítette azon hamis sajtóhíreket, amelyek az építési és közlekedési miniszter vidéki kastélyáról jelentek meg.

Többszörös hazugság az Átlátszó állítása, miszerint „egy utat sem újítottak fel olyan alaposan, mint a Lázár János kastélyához vezetőt” 

– jelezte szerdai közleményében Magyar Közút Nonprofit Zrt., majd kifejtette:

  • Először: a cikkben hivatkozott ingatlan nem a 4413-as jelű úton van, hanem a 4454 jelű úton. Utóbbin semmilyen felújítás nem történt. 
  • Másodszor: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt években többször is alkalmazott az algyői projekthez hasonló technológiával végzett útfelújításokat olyan helyszíneken, ahol az út a gyenge teherbírású altalaj miatt ment tönkre, annak újjáépítése nélkül nem lehetett tartós pályaszerkezetet építeni.

Emlékeztettek, a cikkben – a 4413-as út felújított szakaszának hosszára vetített bekerülési költség alapján – kiszámolt 500 millió forint/km fajlagos költséget a hasonló technológia mellett felújított útszakaszokkal összevetve kijelenthetjük, hogy egyáltalán nem kirívó, sőt még csak nem is a legjelentősebb költséggel járó felújítás az algyői 4413-as út rekonstrukciója.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 2019-ben a 4127 jelű mellékúton került sor felújításra teljes pályaszerkezet cserével, a felújítás költsége az út hosszára vetítve 500 millió forint/km. Ugyanebben a vármegyében 2020-ban a 4127 jelű úton történt hasonló felújítás 630 millió Ft/km egységáron. Békés vármegyében a 4235 jelű mellékút hasonló technológiájú felújítására került sor 2016-ban, amelynek

fajlagos felújítási költsége – 2016. évi áron (!) – bruttó 390 millió forint/km volt 

– idézték fel.

Jelezték, a Magyar Közút jelenleg is rendelkezik kiviteli tervvel 100 százalékban pályaszerkezet cserés útszakaszra Békés vármegyében a 4237 jelű mellékúton, amelynek becsült fajlagos felújítási költsége 650 millió forint/km. Ugyancsak ezen út másik szakaszának felújításánál a költséget 600 millió forint/km-rel számoljuk. Tervek készültek a Jász-Nagykun vármegyei 3224 jelű összekötő út felújításáról, amelynek becsült fajlagos felújítási költsége 640 millió forint/km.

Indoklásuk szerint a 4413-as jelű út felújítására két okból volt szükség. A büntetés-végrehajtási intézmények felett hatáskörrel rendelkező Belügyminisztérium kérte az útszakasz felújítását, amely a Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézethez vezető bekötőút. Az úton való közlekedés BV-s gépjárművek károsodásához is vezetett. Másrészről a meglévő algyői Tisza-híd átépítésével és egy új híd megépítésével a közeljövőben olyan jelentős mértékű fejlesztési munkálatokra kerül sor, amelyek a megyei szinten kiemelten forgalmas 47-es főút teljes zárását is szükségessé teszik. Ez idő alatt a forgalom elterelése részben erre lehetséges, az útszakasznak így a Szeged és Hódmezővásárhely közötti teljes forgalmat el kell majd bírnia.

Arra is kitértek: 

A Tisza és a Maros vízgyűjtő területén lévő 4413 jelű út térségében térfogatváltozó altalaj jellemző, amely rendkívül víz- és fagyérzékeny kötött talajfajta: ha vizet kap, tágul, víz hiányában zsugorodik.

A változó ciklusok a pályaszerkezet deformációjához vezetnek. Ennek kezelése, megelőzése érdekében, hogy minél többet bírjon az új útszerkezet, a helyszínen a technológusok által előírt hidraulikus kötőanyaggal történő (meszes és cementes) talajstabilizálás történt. Ennek elvégzéséhez az egész meglévő pályaszerkezet elbontása volt szükséges, hogy megfelelő állékonyságú új alap és új kötő- és kopóréteg építése megtörténhessen – írta a batidai kastély kapcsán a közút.

Lázár János elmondta, mit akar valójában a kastélyokkal

Tiszta vizet öntött a pohárba a kastélyok örökbefogadását lehetővé tévő törvény körüli aggályok miatt Lázár János építési és közlekedési miniszter. Bővebben.