Lázár János legfrissebb Facebook-videójában bejelentette, hogy minden budapesti HÉV-vonalat felújítanak, valamint még az idén megkezdik 54 új szerelvény beszerzését.
A miniszter szerint a fővárosban gyalogos hídra, gyalogos kerékpáros hídra és még egy újabb hídra van szükség, valamint az összes létező hídnak a teljes felújítására.
Kiemelte, hogy arról a kormányról van szó, amely minden választási ciklusban épít a Dunán és a Tiszán is legalább egy hidat. Az előző ciklusban Kalocsánál építettek egy Duna-hidat, most pedig Mohácsnál készül egy.
A tárcavezető a videóban elmondta, hogy a dél-pesti, illetve Csepelt érintő hídstruktúrát is fel kell újítani.
Az összes HÉV szerelvény elérte a 60 éves életkort, bármelyik budapesti vonalon közlekedik a budapesti tömegközlekedés és elővárosi közlekedés szempontjából a kérdésnek nagyon nagy jelentősége van
– mondta.
A szentendrei vonallal kezdenek, ahol felújítják a teljes pályát, a pálya melletti vasútállomásokat, állomásokat és az összes szerelvényt is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a többi HÉV-et, Csepel vagy Gödöllő felé ne tervezné felújítani a kormány.
Az összes tervezési megbízást kiadtam, minden HÉV-vonalat fel akarunk újítani, és a HÉV-járműveket le fogjuk cserélni új járművekre
– közölte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok