Alapjaiban változtathatják meg a magyar települések mindennapjait a 2025-ös jogszabályi változások. Az új törvények értelmében az önkormányzatoknak lehetőségük van szigorúbban szabályozni, kik és milyen feltételek mellett költözhetnek be egy-egy településre.
Ennek megfelelően több település is lépett: Pilis városából például kitiltják a munkakerülőket, de már Mezőkeresztesbe sem lehet csak úgy beköltöznie akárkinek.
A Blikk Rúzs felidézi, hogy az új tervezet egyik legnagyobb port kavaró eleme a betelepülők adóztatásának lehetősége. Ennek értelmében az önkormányzatok külön adót vethetnek ki az újonnan érkezőkre, amelynek célja, hogy a betelepülők helyi jelenlétét szabályozza, és hozzájáruljon a közszolgáltatások fenntartásához.
Ugyan még kidolgozás alatt állnak a részletek, az intézkedés a lap szerint mindenképp komoly hatással lesz a települések lakóinak összetételére.
Navracsics Tibor kiterítette a lapokat: ennyi önkormányzat hozott rendeletet a betelepülés korlátozásáról
Egyelőre elenyésző a betelepülést korlátozó önkormányzatok száma, de a jogszabály megteremti a keretet, hogy jogállami döntéseket hozzanak az önkormányzatok – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Külön díjat vetett ki a magyar vásárlókra az Alibaba