Az aHang megbízásából a 21 Kutatóközpont augusztus végén közvélemény-kutatást végzett, amelyben a miniszterelnök-jelölti vitára is rákérdeztek. Az eredmények világosan mutatják, hogy a magyar társadalom többsége támogatja a vitát:
a teljes népesség 56 százaléka szeretne vitát Orbán és Magyar között, miközben mindössze 23 százalék utasította el ezt, és 21 százalék volt bizonytalan.
Kapcsolódó
A pártpreferencia szerinti bontás különösen figyelemre méltó, a Tisza Párt szavazóinak 86 százaléka, más pártok támogatói közül közel hetven százalék, a bizonytalanok közül pedig több mint 35 százalék igényli a vitát. A fideszesek körében ugyan többségben vannak az elutasítók, mégis
minden harmadik kormánypárti szavazó kifejezetten szeretné, ha Orbán Viktor kiállna Magyar Péterrel.
Ez egyértelműen jelzi, hogy még a kormánypárt táborán belül is jelentős az igény a nyílt, érveken alapuló párbeszédre.
A korosztályos adatok szintén erős üzenetet hordoznak. A 18–29 évesek 71 százaléka és a 30–39 évesek 72 százaléka támogatja a vitát, vagyis éppen azok a fiatalabb generációk szeretnék leginkább a megmérettetést, akik szinte soha életükben nem láthattak miniszterelnök-jelölti vitát. A középkorúak között alacsonyabb a támogatás, de még a 40–49 évesek közül is közel minden második ember nyitott a vitára. Az 50-64 évesek több mint fele, 55 százalék, míg az idősebbeknél, a 65 év felettieknél közel a fele, 48 százalék áll ki mellette.
A további adatok alapján a férfiak körében jóval erősebb a vitaigény, mint a nőknél, és minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál inkább szeretné, hogy sor kerüljön rá. A településtípusok közül Budapesten kiemelkedően magas, 73 százalék a támogatottság, de a kisebb városokban és falvakban is jelentős az igény – a falvakban és a községekben élők 56 százaléka támogatja a vitát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket