Idén szeptemberig 10 674 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt, 299 volt halálos kimenetelű, ezekben 324-en vesztették életüket. A rendőrség szerint ugyanakkor ha minden változatlan marad, akkor statisztikai alapon továbbra is legalább egy ember fog meghalni közúti balesetben minden nap.

A baleseteket a legtöbb esetben (27 százalék) továbbra is a gyorshajtás okozza, melyet az elsőbbségadási szabályok mellőzése (26 százalék) és a kanyarodási szabályok megszegése (15 százalék) követ.

A rendőrség kiemeli, hogy a legtöbb baleset a szabályok betartásával és kellő körültekintéssel továbbra is megelőzhető volna.

Budapest le akar számolni a gyorshajtókkal

Idén két különösen súlyos, halálos kimenetelű baleset is történt Budapesten: júliusban az Árpád-hídon két gyorshajtó miatt vesztette életét egy kerékpáros, tavasszal pedig egy ittas sofőr okozott halálos balesetet a Harminckettesek terén. Budapest a következő időszakban új sebességmérőket helyeznek ki. További szigorításként szeptember óta a gyorshajtás miatt kiszabott bírság mértéke is tovább drágult.

Lázár: jön a szigor a KRESZ-vizsgákon

Az építési és közlekedési miniszter szerint a jogosítványhoz kötött elméleti, gyakorlati tudás, valamint a pszichológiai alkalmasság is felülvizsgálatra szorul.
Bővebben--->