Hatalmas botrány van kialakulóban a magyar kajak-kenu sport berkein belül, miután Kozák Danuta sokkoló információkat közölt közösségi oldalán.
A hatszoros olimpiai bajnok sportoló azt írta hírül adta, hogy az edzése utáni gyúrás alkalmával egy erősen befolyásolt állapotban lévő edző megjelent az öltözőben és a legkülönfélébb módokon verbálisan molesztálta és sértegette.
Ez az edző pedig nem más, mint Csipes Ferenc, aki Kozák elmondása szerint folyamatosan „bomlasztja és idegeli a csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát is.”
Nem sokkal az ügy kirobbanása után hivatalos nyilatkozatot tett a Magyar Kajak-kenu Szövetség, melyet most szó szerint idézünk.
" Megdöbbenve olvastuk hatszoros olimpiai bajnokunk, Kozák Danuta 2024. május 23-án kiposztolt Facebook-bejegyzését! Danuta a posztban súlyos vádakat fogalmazott meg, amelyek indokolják az eset azonnali alapos kivizsgálását!
Ennek első lépéseként a Magyar Kajak-Kenu Szövetség egyeztetve Csipes Ferenc klubjával, a Budapesti Honvéd Sportegyesülettel, sportfegyelmi eljárást indít az edző ellen, ezzel egyidejűleg az eljárás lezárásáig ideiglenesen felfüggeszti az edzői tevékenység alól!
Kozák Danuta a magyar sportélet álló csillaga, a valaha élt legeredményesebb női sportoló Magyarországon, aki egy csodálatos pályafutás méltó lezárására készül a párizsi olimpián, amelyhez mi minden lehetséges támogatást megadunk számára.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség eddig is elsődlegesnek tekintette az olimpiai felkészülésben résztvevő versenyzők támogatását és a továbbiakban is mindent elkövet annak érdekében, hogy sportolóink zavartalanul készülhessenek fel a közelgő olimpiai válogatóra, az Európa-bajnokságra, valamint a párizsi olimpiára!
Az eljárás befejezéséig az ügyben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség további nyilatkozatot nem kíván tenni!"
Nem túl jó jel ez az egyre közelgő olimpia előtt...
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok