Nem sokkal azelőtt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy videós üzenetben bejelentette, hogyan kezdődik el szerinte egy fantasztikus év, a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte, hogy csütörtökön 10 órakor Kormányinfót tartanak arról, hogy

mit, miért tesz a kormány.

A magyar kormányfő már szerda délelőtt megüzente, hogy hamarosan jó hírrel érkezik, ami végül a januári repülőrajtról szólt. Felidézte, beindult a Demján Sándor terv a kkv-k számára, a dolgozó fiatalokat munkáshitellel támogatják,

de ez nem minden, mert az idén, az év elején több mint 800 ezer magyar családnál komoly pénz áll a házhoz

– fogalmazott a kormányfő. 

Orbán Viktor szerint ez annak köszönhető, hogy az elmúlt években sokan vásároltak magyar állampapírt, és az állampapírok után 2025-ben 1700 milliárd forintnyi kamatot fizet az állam a magyar lakosságnak.

A kamatkifizetések január 20-án megkezdődtek, és minden hónap végén folytatódnak; 2025 első negyedévében csak állampapírok után 954 milliárd forint került a magyar családok zsebébe

– árulta el Orbán Viktor. 

A miniszterelnök szerint ez jó a családoknak, jó a magyar gazdaságnak, és jó Magyarországnak,

hiszen így nem a külföldi befektetőkhöz kerül a pénz, nem őket hizlaljuk, hanem a magyar embereknek fizetünk kamatot, amit aztán arra költenek, amire csak akarnak

– adott pénzügyi tanácsot Orbán Viktor, hozzátéve: így kezdődik egy fantasztikus év. 

Joggal valószínűsíthetjük, hogy nemhiába emelte ki a kormányfő a lakosságnál hamarosan megjelenő 954 milliárd forintos többletet, hiszen a tavalyi költségvetési hiány

több mint 4095,8 milliárd forintra rúgott, az áfabevétel pedig több mint 1200 milliárd forinttal maradt el az előirányzattól. 

Nyilván nem marad el a Donald Trump beiktatása utáni világ értékelése sem, korábban volt arról szól, hogy a magyar miniszterelnök és az új amerikai elnök közti jó viszony miatt érkezhetnek befektetések a tengerentúlról, de függőben van még Rogán Antal és a kettősadóztatás ügye is, ahogy az sem mindegy, hogy az Európai Unióval szembeni vámháborúnak milyen következményei lesznek Magyarországra nézve. 

Szintén fontos téma lehet a Grand Budapestre keresztelt Maxi/Mini Dubaj története, de válaszra vár a korrupció elleni küzdelemre kijelölt Integritás Hatóságot ért korrupciós vád is

Valószínűleg arra a kérdésre is választ kapunk, hogyan és mikor lesz végre 400 forint alatt az euró árfolyama, hátha csurran-cseppen addig is valami.