Hivatalból hatósági ellenőrzést indított a Ryanair, a Wizzair, a SunExpress és a Eurowings légitársaságokkal szemben Budapest Főváros Kormányhivatala az utóbbi napokban tapasztalt jelentős járatkésesek kapcsán.
A kormányhivatal tájékoztatása szerint a hatósági ellenőrzés arra irányul, hogy a légitársaságok betartották-e a vonatkozó uniós rendelet előírásait az utasok tájékoztatását, valamint a nekik nyújtandó segítséget illetően.
Amennyiben az ellenőrzés során jogsértés gyanúja merül fel, a szükséges eljárásokat a kormányhivatal megindítja az érintett légitársasággal szemben.
A kormányhivatal az idegenforgalmi főszezon alatt kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy fellépjen azon légitársaságokkal szemben, amelyek nem tartják be a jogszabályi előírásokat, veszélyeztetve ezáltal az utazók nyugodt családi kikapcsolódását.
Teljesen eluralkodtak a járatkésések a hazai és európai reptereken
A járatkésések számának átlaga rendkívüli mértékben megugrott az Európai Unióban, mivel a légitársaságok kapacitásbeli képességei nem találkoznak a megnövekedett fogyasztói kereslettel. A Budapest Airport lapunknak megszólalt a Törökországba tartó gép körül kialakult kisebb incidensről is, a szakértő pedig rámutatott: a késések gyarapodása a hatalmas kereslet eredménye.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le