Az eddigi kormányzati kommunikáció szerint a kínai rendőröknek Magyarországon intézkedési, rendőrségi jogkörei nem lesznek, továbbá önállóan nem járőröznek majd, csak magyar járőrpárban. A kínai rendőrök nyelvi nehézségek leküzdésében is segítséget nyújtanak.
Mindezt azzal magyarázzák, hogy hazánkban 2023-ra Kínából négyszeresére nőtt a vendégforgalom 2022-höz képest, a kormányzat előrejelzése szerint idén további növekedés várható.
Megdöbbentő dolgot árultak el a hazánkban járőröző kínai rendőrökről
A szervezett bűnözés visszaszorítása is fontos szempont a Kínával kötött védelmi megállapodásban, de a kínai rendőrök a kommunikációban is sokat segítenek majd. Mutatjuk a részleteket!Ugyanakkor április közepén még továbbra sincsenek konkrétumok, pedig néhány hét múlva kezdődik a nyári turistaszezon.
Vadai Ágnes (DK) országgyűlési képviselő írásban fordult a Belügyminisztériumhoz annak érdekében, hogy kiderüljön, mely rendőrkapitányságokon fognak a kínai rendőrök tartózkodni szolgálatuk idején.
A politikusnak Rétvári Bence államtitkár némiképp meglepő dolgot árult el. Arról tájékoztatott ugyanis, hogy
az Együttműködési Megállapodás Magyarország Belügyminisztériuma és a Kínai Népköztársaság Közbiztonsági Minisztériuma között a közös járőrszolgálat ellátásáról egy klasszikus keretmegállapodás, az nem rendelkezik az együttműködés operatív részleteiről, például annak pontos helyszínéről.
Ilyen kijelölésekre így nem került sor
– állítja le Rétvári Bence.
Brüsszelnek sem tetszik a kínai rendőrök nyomulása
Az Európai Bizottság (EB) elfogadhatatlannak tartja, hogy kínai rendőrőrsök működésén keresztül Peking kiterjeszti tevékenységét a tagállamok területére. Kattintson a részletekért!A belügyi államtitkár ugyanakkor továbbra is kitart amellett: a megállapodás célja, hogy a turisztikai főszezonban és más, tömegeket megmozgató események alkalmával biztosítsa a közös járőrszolgálat ellátásának lehetőségét.
Ám arról továbbra sincs információja, hogy hol és mennyi kínai rendőr teljesít hazánkban szolgálatot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló