A Központi Nyomozó Főügyészségen bejelentés alapján folyamatban lévő nyomozásban jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét. A kihallgatott gyanúsított szabadlábon védekezik – írta közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség. A dokumentumban nem nevezik meg a hatóság elnökét, aki Bíró Ferenc.
A hatóság ma összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre az ügyben, amelynek keretében több helyszínen – köztük az Integritás Hatóság épületében – végzett eredményes kutatást és lefoglalást.
Kapcsolódó
Ezt követően a főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki az Integritás Hatóság elnökét.
A vonatkozó jogszabály alapján az Integritás Hatóság központi költségvetési szerv, amelynek elnökét a miniszterrel azonos juttatások illetik meg. Ennek megfelelően – egyebek mellett – egy hivatali gépkocsi személyes használatára jogosult. Az Integritás Hatóság az elnök gépjárműhasználatára egy felső kategóriás gépkocsit bérelt.
A megalapozott gyanú szerint a hatóság elnöke emellett egy másik gépjárművet is béreltetett az Integritás Hatóság vagyonának terhére. A szintén felsőkategóriás autót többnyire az elnök – hatósággal munkaviszonyban nem álló, így gépjárműhasználatra sem jogosult – felesége magáncélokra használta. A megkötött szerződés szerint ezen másik bérelt személygépkocsi havi bérleti díja kezdetben 475.285 forint + ÁFA volt, amely összeg később emelkedett.
Az Integritás Hatóság elnöke a vagyonkezelési szabályt megszegve közel 14 millió forint vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak.
Az Integritás Hatóság elnöke ezen túlmenően – a hivatali helyzetével visszaélve – annak érdekében, hogy az igazgatóság másik két tagját (akik szintén pályázat útján választott és a köztársasági elnök által kinevezett elnökhelyettesek) törvényes jogaik gyakorlásából kizárja, bizonyos jogkörüket a jogszabályokkal ellentétesen korlátozta, egyidejűleg közhatalmi jogosítványait önhatalmúlag gyakorolta.
Biró Ferenc Pál reagált: a gyanú alaptalan
„A hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel kapcsolatos gyanú alaptalan, ellene panasszal éltem" – reagált a Központi Nyomozó Főügyészség eljárásával kapcsolatban az elnök röviddel este 8 óra után.
A mai napon kifejezetten a személyemet támadták, és ezen keresztül az Integritás Hatóságot kívánták ellehetetleníteni. Mindenkit biztosítok arról, hogy a Hatóság ugyanúgy végzi tovább a munkáját: szervezetünk mindig a legszigorúbb etikai és jogi normák szerint működött és működik. Emellett az Integritás Hatóságot megalapító törvény előírja az ügyészséggel való együttműködést, ennek teljes mértékben eleget teszek, biztosítom a teljes transzparenciát.
Az Integritás Hatóság elnöke pénteken reggel áll a sajtó elé. A fejleményekről az Economx beszámol.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére