Az első negyedév végén 56 ezer forint volt a személygépkocsik kgfb átlagos éves díja. Ez 7 százalékos növekedést jelez az előző negyedéves értékhez képest, amelynek egy része szezonális hatásból ered. A vidéki autósok átlagos éves díja (52,4 ezer forint) bő 27 ezer forinttal marad el budapesti társaikétól (79,8 ezer forint).
Az infláció mérséklődése látszik, 2024 márciusában az év/év alapú infláció 3,6 százalék volt, ennek hatására a díjemelkedés ütemének csökkenése várható.
A kárráfordítások egy év alatt 8 százalékkal emelkedtek, ami azt jelenti, hogy a kárráfordítás növekedési üteme már négy negyedéve alacsonyabb, mint a díjaké. Ez jelezheti, hogy a díjak növekedését nem indokolja teljes egészében a károk emelkedése – jegyezte meg az MNB.
A jegybank személygépkocsikra számított korrigált kgfb-indexe 130 százalékon áll, kisebb emelkedést mutat az első negyedévben. Az index 2021. első negyedévében volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten áll.
A taxik és a kisebb buszok erősen megérezték az emelést
Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél – a flottás segédmotoros kerékpárokat kivéve – jelentős mértékben emelkedtek a díjak. A flottás járművek esetén a taxik és kisebb buszok díjai növekedtek 20 százalék felett, míg a nehéz pótkocsik csak minimálisan 3 százalékkal emelkedtek.
A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb-díjak és károk alakulását bemutató indexét.
Az MNB közölte, hogy ha egy ügyfél az egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb-díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Ikonikus fotók készültek Zelenszkij és Trump találkozójáról Ferenc pápa temetésén

Négy-öt millió magyar ember életét változtatná meg a kormány, konzultáció is lesz róla

Hatalmas nyerőben a hazai befektetők – tényleg minden az OTP-ről szólt

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Óvatosság és kivárás: sokan nem tudnak megbirkózni a gigantikus lakásárakkal

Tömegbaleset Budapesten: riasztották a tűzoltókat

Megjelenhet az amerikai nukleáris technológia Magyarországon

A speckó okostelefont már nem is exportálják a kínaiak

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat
