Komoly pénzügyi teher nehezedik Keszthely városára: a Magyar Államkincstár 420 millió forint visszafizetésére kötelezte az önkormányzatot, miután a város korábbi, kormánypárti vezetése nem tudta határidőre befejezni a Helikon-park felújítását.
A jelenlegi, független városvezetés szerint a helyzet igazságtalan, és bíróságon támadják meg a döntést. Közben saját forrásból, vállalkozói és lakossági összefogással kezdték el újra a munkálatokat.
A Helikon-park Keszthely legnagyobb zöldfelülete, amely a belvárost köti össze a Balaton partjával. A park fontos turisztikai és közösségi szerepet tölt be, így jelenlegi, félkész állapota különösen szembetűnő. A közvilágítás felújítása és a sétányok rendbetétele is félbemaradt.
– mondta Barna Dániel önkormányzati képviselő, hozzátéve, hogy a turisták többsége döbbenten szembesül a park jelenlegi állapotával.
A Helikon-park rekonstrukciójához szükséges uniós támogatást még az előző, kormánypárti vezetés idején nyerte el a város. A munkálatok megkezdődtek, de az elhúzódó kivitelezés miatt nem sikerült a határidőig elszámolni a támogatással, amely így visszafizetendővé vált.
Tóth Gergely, Keszthely független polgármestere elmondta: a hosszú egyeztetések után derült ki, hogy a kincstár véglegesen visszakéri a 420 millió forintot, sőt, nem kizárt, hogy további 200 millió forint visszafizetésére is sor kerülhet, mivel bizonyos indikátorok sem teljesültek.
„Ez a várost olyan helyzetbe taszítaná, amit nem akarunk vállalni, ezért perre megyünk”
– fogalmazott a polgármester.
Mivel a bírósági eljárás hosszú ideig eltarthat, az önkormányzat nem vár tovább. A városvezetés úgy döntött, saját forrásból, társadalmi összefogással befejezik a park felújítását. Több helyi vállalkozó is segítséget ajánlott: van, aki anyagilag támogatja a munkálatokat, mások pedig konkrét szakmunkát végeznek el – például festők, kőfaragók.
Tóth Gergely azt is elmondta, hogy a város elkezdte társadalmi munkából rendbe rakatni a parkot. A polgármester élesen bírálta Nagy Bálintot, a város volt polgármesterét és jelenlegi közlekedési államtitkárt.
Szerinte Nagy sem a városvezetői időszakában, sem most országgyűlési képviselőként nem segítette érdemben a projekt előmozdítását.
Tóth szerint az államtitkár csupán egy „gúnyos hangvételű videóban” üzent, amelyben azt mondta: „Zöld lámpa van, kezdjünk el nyugodtan dolgozni.”
Az ATV Híradó kereste Nagy Bálintot, korábbi polgármestert, de munkatársai azt közölték: az ÉKM közlekedési államtitkára az ügyben nem kíván nyilatkozni – írja az ATV.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek