Egy éve indult el Magyarországon az úgynevezett cash-back rendszer, azaz
a boltok kasszáinál elviekben mindenkinek lehetősége lenne havonta kétszer, maximum 40 ezer forint készpénzt felvenni, méghozzá díjmentesen.
A tranzakciók után a vásárlók bankja nem számíthat fel díjat és költséget, így a havi kétszeri maximum 150 ezer forint mellett elvileg ez is egy ingyenes készpénzfelvételi lehetőség lenne.
Ám a lehetőség tavaly júliusi hűvös fogadtatás továbbra sem enyhült, a kiskereskedelem legnagyobb szereplői közül csak egyetlen nagy boltlánc kínálja fel a lehetőséget a vásárlóknak.
A Pénzcentrum összeállítása szerint
többek között a magas adminisztrációs és biztonsági költségek miatt ódzkodhatnak tőle a piaci szereplők,
hiszen több készpénzt kellene mozgatni és raktározni, ha a kasszák ATM-ként is működhetnek.
Egyetlen üzletlánc nyilatkozott úgy, hogy náluk már megy a rendszer, és ez tavaly szeptemberben sem volt másképp.
A PENNY-ben ezt a szolgáltatást 2017-ben vezették be, azóta Magyarországon a teljes hálózatban elérhető.
Az üzletlánc tájékoztatása szerint
a készpénzfelvétel a teljes tranzakciók kevesebb mint 0,1 százaléka, vásárlóik jellemzően kisebb, pár tízezer forint értékben vesznek fel készpénzt. Bizonyos régiókban egyáltalán nem élnek a lehetőséggel, de országosan is minimális a kihasználtsága.
A lap megkeresésére a Tesco és az Auchan is azt írta, hogy nem elérhető a szolgáltatás az áruházakban. A Spar pedig kijelentette: nálunk nincs ilyen megoldás és nem is tervezik a bevezetését.
A magyarországi boltokban a cash-back készpénzfelvételi rendszer hiánya több tényezőre vezethető vissza:
- a technológiai infrastruktúra és a megfelelő eszközök hiánya jelentős akadályt jelenthet;
- a cash-back szolgáltatás bevezetése különleges terminálokat és szoftvereket igényel, amelyek integrálása a meglévő rendszerekbe költséges és időigényes lehet;
- a boltoknak biztosítaniuk kell a megfelelő készpénzállományt is;
- a jogi és szabályozási környezet is gátat szabhat a cash-back rendszer elterjedésének.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége