Késsel fenyegette a rendőröket egy fiatal nő hétfőn este Budapesten, a Keleti Pályaudvarnál. Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az eset kapcsán elárulta, hogy
a nőt emberölés előkészületének bűntette és más, nem konkretizált bűncselekmény miatt vették őrizetbe.
A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a gyanúsított 2025. március 10-én, az éjszakai órákban azzal hívta fel a rendőrséget, hogy nem érzi jól magát, a Keleti-pályaudvarnál van, kés van nála és embert, különösen rendőrt akar ölni.
Csak a rendőrök lőttek, mégis ők sérültek meg
A kiérkező rendőröket a nő a nála lévő 20 centiméteres pengéjű késsel fenyegette, feléjük többször szúró mozdulatot tett. Az ismételt rendőri felszólítás ellenére a kést nem tette le. Miután erősítés érkezett a helyszínre, a nő továbbra is a késsel igyekezett távol tartani a rendőröket.
Az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le a föld felé, amelynek hatására a nő eldobta a kést. Ezt követően a rendőrök elfogták. A lövés során egy rendészeti szakközépiskolai hallgató könnyebben megsérült.
A Központi Nyomozó Főügyészség az elkövetőt őrizetbe vette, és gyanúsítottként hallgatta ki emberölés előkészületének bűntette és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.
Annyi balhé után előbbre hozták a felújítást, elindult a Keleti-program
A kisiklásos esetek miatt a tervezettnél korábban, már mától megkezdődött a Keleti pályaudvar váltókörzetének felújítása, ezzel elindult a Keleti-program. Bővebben >>>Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Rengeteg pénz ugrik, ha nem lép a magyar kormány, milliárdok mehetnek a levesbe

Széttrollkodná Budapestet az egyik polgármester, hogy Orbánnak is feltűnjön, mit tett

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Kilencven százalékos bukó után jött a fordulat – ez lehet az év tőzsdei sztorija

Kommandósok rohanták le a Nagybani piacot

Orbán Viktor szövetségese begurult és fenyeget: azonnal zárják a határokat!
