Szombat éjszaka jelentette be a MÁV, hogy vasárnap reggel megnyílik a Keleti pályaudvar, mivel befejeződtek a munkálatok. Ez azonban úgy tűnik, mégsem jött össze: Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója vasárnap reggel közölte, hogy a forgalom újraindítása elhúzódik műszaki problémák miatt.

Vasárnap reggeli videóüzenetében így fogalmazott: „A Keleti pályaudvaron a forgalom újraindítása elhúzódik, jelenlegi információink szerint a pályaudvart a mai napon megnyitjuk az utasok számára”.

Hozzátette, hogy a felújítási munkálatokat maradéktalanul elvégezték, vasárnap hajnalban váratlan probléma lépett fel. Elmondása szerint olyan hiba keletkezett – amiatt, hogy az állomás áramtalanítva volt egy hónapig –, hogy az áram visszakapcsolásakor biztosító berendezési zavart tapasztaltak. A vezérigazgató elismerte,

az, hogy nyitás előtt néhány órával derül ki, hogy a pályaudvar hajnaltól nem fog tudni vonatokat fogadni, semmiképp nem elfogadható.


Az állomás épülete egyelőre zárva marad, a bejáratoknál MÁV-dolgozók segítik az utasok tájékoztatását. „Utaztatásukról pótlóbuszokkal gondoskodunk, káosz nem lehet!” – hangsúlyozta a vezérigazgató. Mint elmondta, az Országos Haváriaközpont munkatársai az elmúlt néhány órában azon dolgoztak, hogy minden feltételt megteremtsenek a közlekedés működéséhez. Hegyi Zsolt szerint minden MÁV-os azon dolgozik, hogy minél hamarabb újra nyithassák a pályaudvart, „de azt, hogy vasárnap az utazások káoszba fulladjanak, azt nem tűrhetjük el”. 

A MÁV-csoport augusztus 25-én kezdte a Keleti pályaudvar felújítását mintegy 4,4 milliárd forintért. A vasúttársaság elmondta, hogy több beavatkozást hajtottak végre, mint kellett, de a költségkeretükön belül maradva – írja az Index.