Biztos, hogy volt valami megfontolása az államfőnek, ezt jó lenne tudni – mondta a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője a Kossuth Rádió reggeli műsorában pénteken Novák Katalin kegyelmi döntésével kapcsolatban.
Kocsis Máté szerint miután „sokan és nem véletlenül bírálják ezt a döntést”, talán érdemes is lenne erről egyszer Novák Katalinnal beszélni. De az Országgyűlésnek a miniszterelnök javaslatát figyelembe véve nem azzal kell foglalkozni, hogy mi volt a döntés alapja, hanem azzal, hogy ez többé nem forduljon elő.
Orbán Viktor miniszterelnök még csütörtök este benyújtotta a parlamentnek az alaptörvény tizenharmadik módosításáról szóló javaslatot, amelynek elfogadása esetén a köztársasági elnök nem gyakorolhatja egyéni kegyelmezési jogát a kiskorúak sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmények esetén.
Ennek a helyzetnek nem lett volna szabad előállnia függetlenül attól, hogy mi volt a megfontolás, ezért a jognak kell meggátolnia, hogy még egyszer ilyen vita kialakuljon
- fogalmazott a frakcióvezető.
Kocsis Máté úgy vélekedett: elképzelhető, hogy baloldali pártok is megszavazzák az alaptörvény.
Bár nehéz a baloldali pártok viselkedését jól leírni, semmi logikus és koherens nem szokott lenni a parlamenti tevékenységükben
- tette hozzá.
Úgy vélekedett, hogy az alkotmány módosítását sem azért fogják megszavazni, mert annak céljával – miszerint ne kaphassanak kegyelmet a pedofil bűnelkövetők, szívük mélyén egyetértenek – hanem azért, mert úgy érzik, ezzel is egy fogást találnak az államfőn.
A frakcióvezető azt mondta: a baloldal ellenérzései Novák Katalin köztársasági elnökkel szemben nem új keletűek, és a dolog mögött most sem az áll, hogy az ügyet mélységesen felháborítónak tartanák, még ha annak is tartják, sokkal erősebb megfontolás a részükről, hogy az államfőt lehet támadni.
A baloldalnak ezzel lehetősége nyílt arra, hogy nagy erővel támadja az államfőt egy egyébként valóban vitatott döntés miatt
- tette hozzá.
Kiemelte még, hogy azért célszerű az alaptörvényben rendezni a kérdést, mert a köztársasági elnök jogait alapvetően és elsősorban az Alkotmány rögzíti: itt szerepel a kegyelmi jog gyakorlásának lehetősége is, ezért a korlátozást is itt kell megtenni.
A frakcióvezető közölte: március második felében, normál tárgyalási ütemben születhet meg az alaptörvény módosítása.
Természetesen visszamenőleg nem fog tudni segíteni a helyzeten, de jövőben és jelenleg folyamatban lévő ügyekre már vonatkozni fog. El tudjuk érni azt a célt, hogy minden magyar embernek tudnia kell, akár az elkövetők, akár az áldozatok oldalán áll, hogy az elkövető semmilyen kegyelmi kérvényt nem tud majd benyújtani, mert az alaptörvény ez kizárja. Nincs a gyermekek rovására elkövetett bűncselekmények esetében kimenekülő pálya, kegyelem vagy mentség.
– mondta Kocsis Máté.
Az elmúlt napokban hatalmas hullámokat vetett Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmi ügye, amely amiatt robbant ki, mert szabadon bocsátották azt a jogerősen elítélt egykori igazgatóhelyettest, aki segített a főnökének eltussolni a pedofilbotrányát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező