Az Országgyűlés 136 igen, 35 nem szavazattal és kilenc tartózkodással kedden ismét elfogadta a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló jogszabályt.
Azt a törvényt, amit tavaly decemberben még Novák Katalin volt köztársasági elnök küldött előzetes normakontrollra, majd az Alkotmánybíróság (Ab) januárban több pontját alaptörvény-ellenesnek minősítette – írja az MTI.
Az Ab kritikája
Lázár János építési és közlekedési miniszter előterjesztése eredetileg lehetővé tette volna az állami tulajdonú kastélyok, kúriák, udvarházak, parkok és kertek, valamint a hozzájuk tartozó ingóságok tulajdonjogának ingyenes átruházását vagy vagyonkezelésbe adását tette lehetővé 99 éves elidegenítési és terhelési tilalom mellett.
Azonban a köztársasági elnök indítványával összhangban kimondta az Ab:
a szabályozás nincs tekintettel a nemzeti vagyon védelmével kapcsolatos alaptörvényi követelményekre.
A Törvényalkotási bizottság által benyújtott módosító rögzíti, hogy a kulturális örökség részét képező ingatlanok esetében a magánszféra bevonására csak kivételes esetben, közcélokból kerülhet sor.
Kikerül a vagyonkezelésbe adás
A jogszabályszöveg mellékletében fel is sorolják azt a 48 települést és az ott lévő ingatlanokat, melyekkel kapcsolatban a miniszter tulajdonba adással kapcsolatos nyilvános felhívást tehet közzé.
A vagyonkezelésbe adás lehetősége kikerült a törvényből.
A tulajdonszerző nyilvántartási értéken történő átvezetéssel kaphatja meg az ingatlant, ha annak ellenértékeként vállalja, hogy tízéves felújítási terv és harmincéves fenntartási és üzemeltetési terv alapján a megszerzett épületeket felújítja, karbantartja és üzemelteti.
A jogszabály szerint örökös visszavásárlási jog illeti meg az államot
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég