Egy független nemzetközi kutatás szerint 2025-ben a budapesti Vörösmarty Classic Xmas bizonyult Európa legnépszerűbb karácsonyi vásárának. A Tollwayr európai utazási szakértői által készített átfogó elemzésben a magyar főváros klasszikus vására olyan tradicionális riválisokat utasított maga mögé, mint Strasbourg, Bécs vagy Prága.
A rangsorolás szerint a Vörösmarty téri vásár az autentikus magyar hangulat, a hosszú nyitvatartás, valamint a városhoz kapcsolódó kedvező árú szálláslehetőségek mellett a megújult, világszínvonalú látványvilágával érdemelte ki az első helyet.
A szakértők vizsgálták a nyitvatartás időtartamát, a szállásköltségeket, az online keresési adatokat, valamint a közösségi média (Instagram és TikTok) népszerűségét.
Ezek alapján a Vörösmarty Classic Xmas 7,41-es összpontszámmal végzett az élen, megelőzve a második helyezett strasbourgi Christkindelsmäriket és a harmadik helyen végzett bécsi Christkindlmarktot.
A tanulmány külön hangsúlyozza, hogy Budapest, mint téli úti cél, kiemelkedően jó ár-érték arányt kínál a nemzetközi látogatóknak, elsősorban a szállásköltségek tekintetében. A háromcsillagos szállások átlagára a vásár környezetében jóval kedvezőbb, mint sok nyugat-európai városban, ami vonzóvá teszi az utazást. Emellett a rendezvény rendkívül hosszú, 48 napos nyitvatartással működik, és egészen az újév első óráiig várja a vendégeket.
A nemzetközi elismerés nem véletlen: a szervezők idén számos látványos fejlesztéssel tették még vonzóbbá a Vörösmarty Classic Xmas kínálatát.
- Megújult fényvilág: A tér teljes díszkivilágítása megújult. A díszeken túl idén először egyedi fénymegvilágítást kapott az élő karácsonyfa, sőt, a téren álló fákat külön fényinstalláció díszíti, egyedülálló hangulatot teremtve sötétedés után.
- Szobor-fényshow: A Vörösmarty-szobrot óvó, ikonikus átlátszó "hógömb" belsejében idén vadonatúj, fényshow-élményt nyújtó szobormegvilágítást alakítottak ki.
- AI és interaktivitás: A vásár multimédiás LED-fala interaktív élménnyé vált: a látogatók mozgásérzékelős, mesterséges intelligencia által vezérelt animációkat befolyásolhatnak a falon, amely emellett többnyelvű információs pontként is szolgál.
- Családbarát fejlesztések: A gyerekek kedvence, az ingyenesen igénybe vehető fényvasút új, "Vörösmarty tér" nevű megállót kapott. A látogatók kényelmét szolgálja, hogy a szobor körüli márványkaréjon párnázott ülőhelyeket alakítottak ki a pihenéshez.
A közel 60 bódé hagyományos magyar kézműves termékeket kínál, a gasztronómiai élményekről pedig olyan klasszikusok gondoskodnak, mint a kürtőskalács. A szervezők a minőség mellett a megfizethetőségre is figyelnek: a kínálatban a pénztárcabarát, 1600 forintos fix áras menük is kiemelt szerepet kapnak, biztosítva a mindenki számára elérhető ünnepi élményt.
Bódéról-bódéra végignéztük az adventi vásárok árait – erre számíthat idén
Megnéztük Budapest két legnagyobb adventi vásárát, a Vörösmarty teret és a Bazilikánál felállított karácsonyi forgatagot. A hangulatos standok és a széles választék mellett azonban sokkoló árakkal és nemzetközi turisták tömegével találkoztunk. Részletesen bemutatjuk, mennyibe kerülnek az ételek és italok, és mit tartalmaznak az akciós menük, hogy mindenki pontos képet kapjon a karácsonyi kínálatról.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Egy újabb kutatás szerint veszített lendületéből Magyar Péter pártja
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat