A politikus azzal indokolta döntését, hogy a „Budapest köztársaságban” nem múlthat azon a választás demokratikus legitimitása, hogy ki nyert és ki veszített.
Mint azt Facebook-posztjában írja, nem kifogásolja az újraszámlálás tényét, azonban szerinte a szavazatok újraszámlálása során az derült ki, hogy a fővárosi szavazókörök felénél nem volt garantálva, hogy úgy érkeznek meg a szavazólapok az újraszámolásra, ahogy a választás éjjelén a szavazatszámláló bizottság bekötegelte azokat.
Karácsony Gergely hozzátette, nem azt állítja, hogy bárhol is visszaélés történt, hanem azt, hogy sérültek azok a törvényi garanciák, amelyek a visszaélést kizárnák.
Mint ismert, a június 9-i önkormányzati választások során Karácsony Gergely alig párszáz szavazattal előzte meg Vitézy Dávidot, aki azonban már az eredményhirdetés előtt kijelentette, hogy újraszámlálást fog kérni, mivel szokatlanul sok, közel 25 ezer szavazatot nyilvánítottak érvénytelennek. Vitézy Dávid ezeknek az újraszámlálását indítványozta, aminek a Nemzeti Választási Iroda helyet is adott.
Karácsony Gergely azonban múlt csütörtökön arról beszélt sajtótájékoztatóján, hogy az egész főpolgármester-választás megismétlését fogja kérvényezni, amit a poszt alapján valóban meg is tett, annak ellenére, hogy még az újraszámlálás után is ő nyerte meg a főpolgármester választást.
Na, vajon ki lett a külhoni szavazók új kedvence?
Befutottak az NVI-hez az EP-választás külképviseleti szavazati is. Ha a külföldön tartózkodó magyarokon múlt volna, egészen máshogy alakulnak a számok.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Hiába az ismerős szám, már ezt is lenyúlták a csalók: mostantól ez az SMS lehet a legkockázatosabb
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak