Már készül a Tisza Párt szakmai alapokon nyugvó kormányprogramja, és a lényegi pontokat előre közzéteszik majd, de részleteiben a választás után tárják azt a nyilvánosság elé – derül ki abból a Magyar Nemzet birtokába került, kevesebb mint egy perces hangfelvételből, amelyen elvileg Tarr Zoltán hallható.
Ebből merítve azt írják, a Tisza alelnöke a kampányhoz igazított kommunikációs stratégián túl arról is beszél, hogy
65 tematikus munkacsoport dolgozik a háttérben náluk, mindezt 300 szakértővel megtámogatva.
Az állítólag tavasszal, Budapesten készült hangfelvételen az EP-képviselő azt mondta, a választási kampányban csak kivonatot publikálnak programjukról. Bár a Fidesz részéről írott választási program aligha létezik, a kormánypárti lap előbbit a választók szándékos félrevezetéseként értelmezi.
A Magyar Péter vezette pártról egy ideje felröppent, hogy adóemelést tervezne, ám ezt az ellenzéki párt cáfolta, és azt hangsúlyozták, hogy csak adócsökkentést fognak bevezetni.
Roppant érdekes bérkalkulátorral rukkolt elő a Tisza – senki sem járna rosszul?
Új bérkalkulátorral rukkoltak elő Magyar Péterék, mely alapján a Tisza Párt több pénzt ígér a havi bruttó 625 ezer forint alatti jövedelműeknek, míg az ennél többet keresőket nem érné változás. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot