2023-ban közel 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület. Ez nominális növekedést jelent csupán, az elmúlt évek jelentős inflációja miatt a reálérték nem éri el a pandémia előtti felhasználások után keletkezett, 2020-ban kifizetett jogdíjakét. Azzal együtt sem, hogy újabb jelentős növekedés volt a digitális jogdíjakban, amelyek 2023-ban már az 1,2 milliárd forintot is meghaladták.
2023-ban összesen 11 milliárd 969 millió forint jogdíjat fizettek ki a dalok, zeneművek alkotóinak.
Ez a 2022-ben szétosztott 8,7 milliárdnál jóval több, és a 2020-ban szétosztott 9,37 milliárd forintnál is 27,7 százalékkal magasabb, de még így is kevesebb a 2020-as jogdíjak 41,5 százalék inflációval korrigált reálértékénél, ami 13 milliárd 264 millió forint lenne – közölte az Artisjus a Blikkel.
Így bár a zeneipar 2022-23-ban fokozatosan visszatért a pandémia előtti normál kerékvágásba, ez a jogdíjak értékéről most sem mondható el, és a közeljövőben sem várható. Ennek fő oka, hogy az Artisjus és a többi jogkezelő egy állami döntés miatt nem alkalmazhat még az inflációt csak megközelítő emelést sem a jogdíjmértékekben.
A jogdíjak értékének megtartása érdekében az Artisjus több hazai közös jogkezelővel együtt megtámadta a jogdíjtarifák inflációkövető emelését elutasító igazságügyi minisztériumi határozatot
– közölték.
A teljes összeg korábbiaknál magasabb hányada, 56,29 százaléka (6,737 milliárd forint) jutott a magyar zenékre és 43,71 százaléka külföldi dalokra. A korábbi trendnek megfelelően tovább nőtt a jogdíjban részesülők száma: 2023-ban 18 928 szerző kapott pénzt az Artisjustól.
Feltörekvőben a fiatalok
Magyarországon a professzionális zenészek jövedelmének átlagosan egyötödét teszi ki a szerzői jogdíj, míg a bevételük fennmaradó része fellépői gázsiból, zeneoktatásból, pályázatokból, előadói jogdíjakból, fizikai és digitális értékesítésből, merchandise termékek eladásából származik. Az átlagbér legalább egyötödét 6,7 százalékkal kevesebben kapták meg, mint 2020-ban.
2023-ban a havonta legalább egymillió forint jogdíjat kereső szerzők átlagéletkora 54-ről 51 évre, aktív műveiknek átlagos száma 627-ről 484-re csökkent az előző évhez képest.
Egyre több a nagyon fiatalon regisztráló szerző is: 2023-ban 1424 új szerző regisztrált a közös jogkezelőnél, ezeknek körülbelül a fele 30 év alatti; ezen belül a húsz év alattiak száma és aránya évről évre növekszik, 2023-ban már meghaladta a 10 százalékot is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak