Japán lakossága immáron a tizenötödik éve folyamatosan csökken, idén félmillió fővel kevesebben élnek a szigetországban, mint tavaly – derült ki a szerdán közzétett kormányzati adatokból.
2023-ban rekord alacsonyra, 730 ezerre mérséklődött a születések száma az ázsiai országban, a tavalyi 1,58 milliós halálozás szintén rekordot jelentett. Japán lakossága január 1-jén 124,9 millió fő volt.
A belügyminisztérium által közölt adatok szerint 11 százalékkal növekedett a szigetországban élő külföldiek száma , és először lépte át a 3 milliót. A külföldiek jelenleg a lakosság 3 százalékát teszik ki, többségük munkaképes korú, 15 és 64 év közötti.
Esik a gyermekvállalási hajlandóság
Felmérések szerint a japán fiatalok egyre kevésbé hajlandóak házasságra lépni vagy gyermeket vállalni: elbátortalanítja őket a munkahelyek kilátástalansága, a fizetésekhez képes aránytalanul magas megélhetési költségek és a dolgozó nők, illetve anyák számára külön terhet jelentő vállalati kultúra miatt.
A kormány a 2024-es költségvetés részeként 5,3 billió jent (12,51 billió forintot) különített el a fiatal párok számára a gyermekvállalás ösztönzésére.
A szakértők szerint az intézkedésekkel azokra házaspárokra összpontosítanak, akiknek már van gyermekük vagy szeretnének a jövőben gyermeket vállalni. Az előrejelzések szerint Japán népessége 2070-re 30 százalékkal, 87 millióra fog csökkenni, miközben a lakosság negyven százaléka 65 éven felüli lesz.
(via MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart