Nem volt hosszú életű a Jakab Péter által alapított Nép Pártján Mozgalom, az egyesület ellen végelszámolást indítottak.
A törvényszék 2024. augusztus közepén rendelte el a civil szervezettel szembeni végelszámolás megindítását, ezzel együtt pedig változtatásokat vettek nyilvántartásba a szervezet vezetőit illetően
- írta a Magyar Nemzet a Bíróság.hu-n fellelhető adatokra hivatkozva.
A bírósági dokumentum szerint Jakab Péter már nem elnöke a Nép Pártján Mozgalomnak, hanem végelszámolója, és megszűnt Salamon Gergő alelnök és Zágráb Nándor titkár pozíciója is.
A végzés szerint
a törvényszék felhívja a civil szervezet hitelezőit, hogy követeléseiket a végzés közzétételétől számított 40 napon belül a végelszámolónak jelentsék be.
A végelszámolót, azaz Jakab Pétert pedig arról tájékoztatják, hogy
- köteles a végelszámolás során a civil szervezet vagyoni helyzetét felmérni,
- követeléseit behajtatni,
- tartozásait kiegyenlíteni,
- jogait érvényesíteni és kötelezettségeit teljesíteni,
- vagyoni eszközeit pedig szükség esetén értékesíteni.
A végelszámolás közzétételét követően a civil szervezetnek haladéktalanul el kell különítenie az eljárás költségeinek fedezetét.
A végelszámolás elindításának napján Jakab az egyesület székhelyét Nagykőrösről Budapestre helyezte át, és ugyanezt tette a 2023-ban, feltehetően az EP-választáson való részvétel miatt alapított Nép Pártján párttal is, amely tavaly augusztus 14-e óta ugyancsak a XVIII. kerületbe van már bejegyezve.
A Nép Pártján Mozgalom csupán két évig működött, miután Jakab Péter 2022-ben viharos körülmények között távozott a Jobbikból, és a Facebookon bejelentette új mozgalmának alapítását. A szervezet 2023-ban párttá alakult, hogy részt vehessen az európai parlamenti választásokon, de a politikai tömörülés népszerűsége hamar alábbhagyott. Jelenleg Jakab Péter a DK-hoz közelít, és március 14-én részt vett a Gyurcsány-párt fáklyás felvonulásán, a lap úgy tudja, hogy a 2026-os országgyűlési választásokon a DK listáján is szerepelhet.
A független országgyűlési képviselő sem a 2024-es, sem a 2023-as vagyonnyilatkozatában nem tüntetett fel tartozást magánszemélyekkel, hitelintézetekkel szemben, köztartozása sincs.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott