16 fokot mérnek az ambulancián, az orvosok kabátban rendelnek. A fekvőbetegosztályokon már nem sokan vannak, és azt már most lehet tudni, hogy fűtés a jövő héten sem lesz – ezt mondták a 444-nek a Budai Irgalmasrendi Kórház dolgozói miután már a második hete rossz a fűtés több épületben.
A nőgyógyászat mosdójában már csak hét fokot mértek, az intézmény vezetése pedig több osztályon is azt kérte a dolgozóktól, hogy inkább vegyék ki a maradék szabadnapjaikat. Tari Zsolt, a kórház főigazgatója hétfőn azt írta a 24.hu-nak, hogy dolgoznak a hiba kijavításán.
A dolgozókat először arról értesítették, hogy minden rendben, aztán kiderült, hogy a csőszakasz cseréjével helyreállt problémák ismét jelentkeztek, nyomásesés miatt egyelőre nem tudják helyreállítani a fűtést.
A kórház főigazgatója hangsúlyozta, hogy egyes kórtermekben, ahol van légkondicionáló, azzal fűtenek, csakhogy az érintett osztályok nagy részében nincsen ilyen berendezés, hősugárzókat pedig inkább nem állítottak be, mert félnek, hogy az elektromos hálózat nem bírná el az extra terhelést.
A Budai Irgalmasrendi Kórháznak 2021-ben több mint 20 milliárd forintból épült meg az új szárnya, és felújították a régi épületek egy részét is. A fűtés pedig most éppen ezekben az épületekben állt le.
A fekvőbeteg-ellátás több osztályon szinte teljesen megszűnt
Az elviselhetetlen hideg miatt múlt pénteken elkezdték hazaküldeni a betegeket a kórház több osztályáról is. A krónikus osztályról máshová helyezték át a többnyire rossz állapotú betegeket.
„Az összesen több mint nyolcvan ággyal működő két reuma és két rehab osztályon már csak négy-öt fekvőbeteg maradt, a többieket elküldték. Sok izületi beteg van itt, őket a hideg különösen rosszul érintené. Vannak halasztható fizioterápiás kezelések, de rossz állapotú fekvőbetegek is voltak. Az immunbetegeknél különösen fontos lehet, hogy időben hozzájussanak a citosztatikus kezelésekhez”
– mondta a lapnak egy orvos az Irgalmasrendi Kórházból.
Az intézményben dolgozó források szerint ebben az évben már kevesebb orvos lesz az érintett osztályokon, pedig a szakdolgozóhiány már korábban is nagy volt, ami már helyenként nehezítette az ellátást.