Egy idős nőt vérző fejjel kellett leszállítani a vonatról június 27-én, pénteken. A Savaria InterCity-járata reggel fél 8-kor indult el Győrből Szombathelyre. Fél órával később azonban drámai fordulatot vett az út: a vasúti kocsi mennyezetéről leszakadt lámpa a 72 éves édesanya fejére zuhant.
A megsérült hölgy lánya a nyugat.hu-nak arról számolt be, hogy az anyukája sokkot kapott, és nem nagyon tudta követni mi történt vele. A lap azt írja, a sérült hölgyet a szombathelyi Markusovszky-kórházba szállították, ahol alapos kivizsgálást követően (CT, vérvétel stb.) délután két óra körül hazaengedték. Ezt követően a család a rendőrségen is bejelentést tett az esetről.
Az Országos Mentőszolgálat a lap megkeresésére azt mondta, a helyszínről egy körülbelül 70 év körüli fejsérült nőt stabil állapotban szállítottak kórházba.
A MÁV a lapnak azt mondta, hogy a balesetet követően az érintett kocsit azonnali műszaki vizsgálat alá helyezték, amely jelenleg folyamatban van. A vizsgálatot Hegyi Zsolt vezérigazgató utasítására az összes ilyen típusú személykocsira kiterjesztették. Azt is közölték, hogy a baleset napján a vezérigazgató személyesen beszélt a hölggyel telefonon.
Újabb premier a MÁV-nál: mosdószünetet tartott a vonat
A Szombathelyről Budapestre tartó, nem sokkal kilenc óra után elstartolt Intercity-járaton különös dolog történt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére