A büntetőjog világosan szabályozza a gyanúsítottak jogait, és azt mondja ki, hogy a védekezésének az egyetlen korlátja, hogy mást bűncselekménnyel hamisan nem vádolhat – fogalmazott az Economxnak Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, majd hozzátette:
a vádlott, a gyanúsított hazudhat.
A Kormányinfón ugyanis arra voltunk kíváncsiak, hogy a kormányzat szerint van-e olyan belföldi, vagy külföldi gazdasági erő, amely képes lehet a magyar ügyészséget arra utasítani, hogy vizsgálatot indítson az Integritás Hatóság (IH) ellen.
Az elmúlt hetek egy legellentmondásosabb ügye ugyanis az IH elnöke, Biró Ferenc Pál körül kialakult botrány. Ismert, a hazai korrupció elleni küzdelemre hivatott szervezet vezetőjét és a feleségét a Központi Nyomozó Főügyészség jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Az egészet megspékelve egy öt órás házkutatással az IH központjában, amely során több ezer oldalnyi dokumentumot is lefoglaltak.
Biró Ferenc Pál azóta többször közölte, szerinte alaptalanok az ügyészségi vádak és panasszal is élt a gyanúsítással szemben.
Ugyanakkor tartott egy sajtótájékoztatót is, amelyen arról beszélt, hogy az ügyészség emberei felülről jövő utasításra jártak el vele szemben, mert a tevékenységük sokaknak nem tetszik.
Az Economx ezért megkérdezte, hogy ki állhat a Hatóság elleni vizsgálat mögött, ugyanis azt a képet festette le a nyilatkozatában, hogy egy gazdasági kör akarja gátolni a munkáját az ügyészséget felhasználva. Kinek van ahhoz hatalma, hogy mondjuk az ügyészséget is meg tudja mozgatni? Ki az, aki meg akarja akadályozni a korrupció elleni küzdelmet Magyarországon? - érdeklődtünk az Integritás Hatóság gyanúba kevert elnökénél.
Erről nincsen nyilvánosan megosztható véleményem
- válaszolta portálunknak Biró Ferenc Pál.
Azonban Gulyás Gergely szerint a gyanúsított hazudhat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Véget értek a tárgyalások, az orosz tisztviselők furcsa javaslatot tettek

Meghan Markle robbant a Netflixen

Földrengés volt Magyarországon, több helyen is érezték

Lehullt a lepel: innen érkezhet olaj Magyarországra

Állampapír: jön a második körös pénzeső

Jobb, ha ezzel számol: a One egységesíti az inflációkövető díjkorrekcióját

Vigyázat: életmentő gyógyszert vontak ki a forgalomból

Csőzik László: „Ha a kormány térdre kényszeríti Érdet, Érdre kényszerítem a kormányt”

Lázár János: Azért jöttem, hogy elnézést kérjek
