A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adataiból kiderül, hogy
emelkedik a szennyvízben az influenza örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja,
Kapcsolódó
- amit Budapest agglomerációs településein,
- valamint Békéscsabán,
- Debrecenben,
- Győrben,
- Kecskeméten,
- Nyíregyházán,
- Pécsett,
- Salgótarjánban,
- Tatabányán
- és Veszprémben is kimutattak.
Orrfújás és egy-két köhögés. Ilyenkor még senki sem gondol arra, hogy ebből akár még influenza is lehet, hiszen rengeteg náthavírus van az év ezen időszakában a levegőben. Ugyanakkor, ha mindezek mellé magas láz, hidegrázás, izomfájdalom, torok, és fejfájás is társul, akkor már gyanakodhatunk influenzára.
Az ATV Híradójának nyilatkozó Duda Ernő virológus az oltás felvételét javasolja, szerinte ugyanis még nem robbant be a járvány, így aki most oltatja be magát, még időben van.
Nyilvánvalóan fokozódni fog, hiszen még csak a tél elején tartunk. Nagyon egyszerű a védekezés, van az influenza ellen védőoltás, amit nagyon tudok ajánlani, főleg a várandós anyáknak, és azoknak az embereknek, akik valamilyen oknál fogva érzékenyebbek az ilyen fertőzésekre, vagy nagyobb az esély, hogy baj lesz, ha megfertőződnek
– fogalmazott Duda Ernő.
Duda Ernő hozzátette, az influenza inkább a nagyon fiatalokra veszélyes, hiszen az idősebbek a korábbi megbetegedések révén már valamennyire védettek.
A jelenlegi időjárás is kedvez a betegségeknek, a fényszegény, ködös, párás, hideg idő ugyanis gyengíti az immunrendszert. Pintér Ferenc, a Meteoklinika igazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy szellőztetni, fontos, de ilyen rossz időben okosan kell tenni, vagyis csak minimálisat, mert rosszabb az a levegőminőség, amit beengedünk a lakásba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak